Világháborúk és győztesek

By georg

A huszadik század története magyar szemmel

A Kárpát-medencén majd minden hadviselőnek át kell vonulnia, akár keleti hódító tör
Európára, akár nyugati hatalom indul kelet ellen. A századok folyamán a

Világháborúk és győztesek

magyarság, mint a Kárpát-medence népei, akaratuk ellenére is belekerültek a legtöbb háborús konfliktusba, ahogy a huszadik század mindkét világégéséből sem maradhattak ki. A múlt század háborúiról számtalan publikáció jelent meg angolszász, mint szovjet aspektusból, melyek hazánkat “bűnös nemzetként” állítják be, pedig csak útjában voltunk a háborúnak! De a németek sem értékelik, hogy kitartottunk mellettük a már vesztett háborúban “utolsó csatlósként” és nem fordítottuk fegyvereinket szövetségesünk ellen. A mai generáció csak a győztesek propagandájából ismeri a magyarság huszadik századi megpróbáltatásait. Ez a magyar szívvel íródott rövid történeti áttekintés, próbálkozás Európa huszadik századi történelmén át, a magyar igazság felderítéséhez.

Tartalomjegyzék:
1. A politika, a gazdaság és a korszellem korrelációja
2. Az állam
3. Korunk három rendszere
4. Államadósság, bankok, szubvenciók, szociális paraziták
5. Szabad piacgazdaság kontra kapitalizmus
6. Az euroatlanti civilizáció
7. Az eurázsiai sztyeppe
8. Az első világháború
9. Húszévi fegyverszünet
10. A folytatás, vagy a második világháború
11. A hidegháború
12. Új világrend
In medias res
Bármily erős is az emberiség egymásrautaltsága, hatalmasabbak az eltérő, akár ellentétes személyi, mint nemzeti érdekek, így gyakoribb a viszálykodás, sőt a háború, mint a konszenzus a világban. Az ókori görögök értelmezése a háborút tartotta természetes jogszerű állapotnak. Náluk a béke volt irregulum.
Két egyenrangú ellenfél csak a saját hadiszerencséjében bízhat, és bármelyik kerül is ki győztesen a háborúból – tekintettel a szomszédokra – többé-kevésbé fair feltételekkel békét kötnek. Így volt ez az ókorban, a hosszú középkoron át, egész az újkorig móres.
Az újkor végén fejlődtek ki a nagyhatalmak, sorrendben: Franciaország, Nagy-Britannia, az Osztrák-Magyar Monarchia, Oroszország, Németország, az Amerikai Egyesült Államok és Japán. Hasonló erejű nagyhatalmak kevés katonai erővel biztosíthatták volna szuverenitásukat, de egyesültek két ellentétes hatalmi blokká, majd 1914 nyarán háborúra keltek. Minthogy a nagyhatalmak az egész világot birtokolták, a konfliktusuk világháborúvá fajult.
A brit-francia szövetség az „Entente Cordiale”nak (ezentúl röviden kiejtve: antant) sikerült Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok mellett, a feltörekvő ázsiai nagyhatalmat, Japánt, három téridegen hatalmat a saját oldalára állítani. E túlerő legyőzte a Németország körül csoportosult Központi Hatalmakat, bár a győztes Nagy-Britannia és Franciaország gazdaságilag éppúgy tönkre mentek a háborúban, mint ellenfeleik. Oroszország pedig a bolsevizmus martalékává lett.
A bolsevizmus célja eleve a földkerekség meghódítása volt, amely elsősorban legközelebbi szomszédjait, de egész Európát veszélyeztette. Ennek kivédésére Olaszországban, majd Németországban, nemzeti diktatúrák kerültek hatalomra. A diktátorok állami felügyelet alá helyezték a jegybankokat, és lendületbe hozták a gazdaságot. A két európai nemzeti rendszer természetszerűleg egymásra talált a Berlin-Róma tengelyszövetségben, amelyhez Japán is csatlakozott. Olaszország és Japán most Németország oldalára álltak, mert az angolszászok politikája az ő nemzeti érdekeiket is sértette.
A tengelyhatalmak ellen a nemzetközi pénzemberek Washingtonban, Londonban, Párizsban kormányokat és államférfiakat ültettek hatalomba, akik a nemzeti diktatúrák vagy Németország esküdt ellenségei voltak. Így már nem állt egy újabb világháborúnak útjában semmi, hogy a kozmopolita liberizmus és a kor másik szellemi irányadója a nacionalizmus egymásra csapjon.
A konfliktus a kor két legerősebb gazdasági hatalma: az újjáéledt Németország és az USA között elkerülhetetlen lett! Akkor is, ha ez a konkurens európai hatalom Spanyolország vagy Svédország lett volna, függetlenül mely hatalmak is vetekszenek, függetlenül hasonló vagy konkurens politikai rendszereiktől, két konkurens hatalom puszta léte is elég az intranzigencia eszkalációjához. De a prosperáló Németország nemcsak Washington új világrend-formálását veszélyeztette, elzárta Szovjetoroszország útját Európa, majd a világ bolsevizálása felé. Az első világháború nem volt elegendő Európát teljesen tönkretenni, így újra egymás ellen kellett hangolni Európa népeit. Főleg a legerősebb gazdasági hatalom: Németország ellen, mely az időben történelme magaslata felé törekedett.
A második világháború nem csak Németországot zúzta szét, degradálta egész Európát a két újdonsült szuperhatalom, az USA és Szovjetoroszország csatlósává.
A rómaiak jelszava: “Carthagidem esse delendam” Mint a világháboruk győztesei kívánsága “Germany must perish” majd szó szerint egyeznek. Végső tanulságuk ugyanaz. A rivális ellen azért kezdünk háborút, hogy azt végérvényesen szétzúzzuk, megsemmisítjük! Így kettévágták a német konkurens országát, ezzel aztán az európai konkurenst is kettéosztották, majd mindkét szuperhatalom saját hatalomkörében, a megszállt népekre kényszeríttette a maga ideológiáját.
Németország és Európa romjain állva, Amerika ugyanazon kihívással szembesült, mint Poroszország, Lengyelország szétosztása után. Maga kényszerült a szellemi nyugatot az eurázsiai nagyhatalom Szovjetoroszország ellen megvédeni.
A két szuperhatalom negyven évig versengett a világhatalomért. Szerencsére megelégedtek a hidegháborúval, különben egy atomháborút Európában vívtak volna meg, kiirtva a kontinens népeit. Végül is a Szovjet Birodalom a saját fogyatékosságain összeomlott. Így Amerika maradt győztes a világhatalmi versenyben, amíg maga is a Szovjet Birodalom sorsára nem jut, saját faji és nemzetiségi konfliktusain. Mármost a konkurencia nélküli szuperhatalom, az elkövetkező néhány éven át, kényszerítheti a világot azon pénzhatalom jazz-zenekarának hangjaira táncolni, amelyet az Egyesült Államok politikai kulisszái mögül vezényelnek.
Az elsőségért persze küzdeni kell! Az elsőbbségre mindig akad konkurens. Németország romjai mögött, lesben állt, a volt Szovjet szövetséges. Nemsokára talán a neonemzeti kurzusra váltott Kína igyekszik az élre törni. Emlékezzünk csak a vadnyugati revolverhősre, aki előbb utóbb alulmaradt egy nálánál ügyesebb lövöldöző ellen.
A pun háborút a rómaiak perspektívájából ismerjük. A 20. század háborúinak győztesei sem szívesen hagyják szóhoz jutni ellenfeleiket. Mégis merjük felvetni a vesztesek sérelmeit! Végül is mi európaiak, valamennyien a világháborúk vesztesei vagyunk. Vagy talán nem veszett el a két világháborúban Európa prioritása?

Olvasd tovább a Világháborúk és Győztesek könyvben.
xx

3. Korunk három rendszere.
Kivonat
Karakterizáljuk röviden korunk rendszereit:

A liberális, illetve plurális társadalomban mind a politikai, rendszer, mind a gazdasági rendszer alig van korlátozva.

A nemzeti állam nemzetiszocializmus – fasizmus akceptálja és megtartja a szabad piac, szabad kereskedelmi gazdasági rendszer előnyeit, de politikai rendszere tekintélyuralmi – paternalista.

A kommunizmus vagy bolsevizmusban, mind a politika, mind a gazdaság irányítása a kormány, illetve a diktátor parancsuralmi rendszere alá van vetve.

A demokrácia, illetve a népuralom, elengedhetetlen feltétele a prosperáló fejlett jól szervezett gazdaság, vagyis a jóléti társadalom. Csak ekkor támad a liberális korszellem, ezzel párhuzamban a polgárok egyenlősége, amely a demokráciát megteremti. E gazdasági és szellemi adottságok nélkül a demokrácia nem működik! Így a demokrácia csak a kort meghatározó civilizációt alakító népekre korlátozódik.

A demokrácia éppúgy, mint más rendszerek, csak egy történelmi pillanat, amikor a polgári jogok és kötelességek az állammal szemben egyensúlyban vannak. Amíg a kötelességek vannak túlsúlyban, nincs demokrácia, de ha a kötelességek elhanyagolhatók, az már az anarchia!

Inkább parlamentarizmus, vagy pártokrácia – pártrendszer, mint népuralom lenne e liberáliskor politikai rendszerének pontosabb meghatározása, mert a nép maga magát kormányozni nem bírja, a nép csak a vezetőit tudja szavazással – többségi döntéssel – megválasztani. Olyan államvezetést, melynek ügyködésével a többség egyetért.
xx

A parlamentarizmus más formáját Spann Othmar1 1Spann Othmar (1878-1950) osztrák filozófus és szociológus, a Ständestaat (rendi államteória) meghirdetője dolgozta ki: amelyet Ständeparlament2 2Ständeparlament: rendi parlament nek nevezett.

A rendi parlamentbe, pártok helyett, különböző érdekközösségek delegálják képviselőiket. Részarányosan bent ülnek -többek között- az ipartestületek, a kiskereskedők, az egyházak, a hadsereg vagy a pedagógusok, a bányász szakszervezet, de a bányatulajdonosok küldöttei is. A képviselőket a testületeken belül a tagság, majdhogy családi körben válassza, így a választási költségek minimumra redukálódnak. Azon kívül gátat vetne a választások megnyerése céljából elhangzott felelőtlen ígérgetéseknek, melyek beváltásához a politikusok adósságcsapdába sodorják az államot. Az adósság terhei viszont emelt adók formájában, az adófizető polgárt terhelik. A nyertes harmadik pedig a bankár lesz, aki adósságcsapdába csalja a világot! Természetes, hogy ezen rendszerben, minden delegátus a saját egyesülete érdekét tartja szem előtt, így ennek a lobby-parlamentnek3 3Lobby-nak hívják az angolszász országokban a keringőt, amely a parlament üléstermét körbefogja. Itt próbálják meg a különböző érdekközösségek ügynökei a képviselőket megbízóik érdekeinek megfelelően befolyásolni. is lehet árnyoldala, de a mai bankárkasztok hírközegei által irányított állambürokráciáknál sem lehet rosszabb.

A „pártokrácia” mai rendszere az utolsó másfél évszázad alatt fejlődött ki, miután a tőkedinasztiák az ősi arisztokráciát kiszorították a hatalomból. A demokráciákkal párhuzamosan fejlődött ki a közvéleménybefolyásolás művészete. Csodálatos, ahogy a közvéleményformálók az egymástól eltérő, sőt ellentétes vagy semleges individuális meglátásokat befolyásolni és megbízóik akarata szerint formálni tudják. Így idővel a demokrácia is azon háttérhatalom eszközévé válik, amely a tömegtájékoztatást birtokolja és sajtóján, tömegtájékoztató eszközein tudatja a politikusokkal: mit tegyenek, vagy éppenséggel mellőzzenek. Vajon van e még szükség kormányokra, ha egy idegen kisebbségi háttérhatalom szabja meg a politika irányvonalát?
xx

5. Szabad piacgazdaság kontra turbókapitalizmus
Kivonat
Egy korszak gazdasági fellendülését a gazdaság és a kereskedelem szabadsága határozza meg. A technika vagy a közlekedési eszközök korabeli fejlettsége nem a mérvadó, mert mennél messzebbre megyünk vissza a történelmi civilizációkban, annál fejletlenebb technikákra találunk. Mégis, az ókori egyiptomi manufaktúrák ellátták az egész korabeli ismert világot áruikkal. A római utasok és áruk néhány nap alatt eljutottak a legtávolabbi provinciákba is. Később a középkorban ugyanezt a távolságot megtenni hetekig, ha nem hónapokig tartott, de a középkorban, az előállított termékek többsége sem jutott sokkal távolabb az előállítása helyétől. Így a gazdasági fellendülés csak az előállítási technika, valamint az elosztó technika racionális megszervezésén múlik. Amint a politika a kereskedelem és az ipar szabadságát megteremti, a szabad vállalkozó szellem gondoskodik a gazdaság fellendüléséről. A vállalkozó, az építőmestertől a gyároson át a bankárig a gazdaság mozgatója. Az ő tudása, szorgalma, rátermettsége, végül is cselekvési szabadságától függ munkavállalói gyarapodása, közvetve az állam virágzása is. Világos hogy a vállalkozó haszonszerzés, nem jótékonysági megfontolásból cselekszik, mégis a szabad szociális piacgazdaság a legszociálisabb, legigazságosabb az összes gazdasági rendszerek között.

A szabad piacgazdaság kifejlődését ipar és kereskedelem kéz a kézben alakítja. Az agilis kereskedő megvásárolja a kézműves minden áruját. Nem vár, mint a kézműves, amíg a vásárló hozzá jön, maga viszi piacra az árut, hogy mennél többön, mielőbb túladjon. A nagyobb kereslet a mestert műhelye effektívebb szervezésére serkenti, így jönnek létre a manufaktúrák, majd a gyárak. Ezzel mind több árú mind olcsóbban, mind nagyobb fogyasztóközönség számara lesz elérhető. Hogy a kereskedő haszna lesz a legnagyobb, az már kézenfekvő.
xx

A gazdaság minden időben a világ mozgatórugója. A sikeres politika a gazdaság törvényeit respektálja,2 mert állampolitikát, szociálpolitikát, külpolitikát csak egészséges nemzetgazdaságra lehet építeni! Az államot saját gazdaságának kell finanszíroznia, ezzel a nemzeti szuverenitást tartósan biztosítani. A nemzetek egzisztenciaharcában csak a korszerű ökonómia biztosítja az életbennmaradást. Az a társadalom mely e törvényt ignorálja elvész. A korszerűtlen állam és ökoszisztéma, előbb-utóbb függőségbe kerül, amíg az áttérés az időszerű gazdaságra, rövidesen behozza a lemaradást.3 Az állam biztosítsa a gazdaságnak a lehető legnagyobb szabadságot, amíg polgárainak annyi szabadságot biztosítson, amennyi az államrend fenntartására szükséges. A gazdaság és politika törvényei eltérőek, de állam és gazdaság harmonizáljon a konfrontáció helyett. A szabad piacgazdaság csak addig marad működőképes, amíg ipar, kereskedelem, tőke respektálja, kiegészíti egymást, az „élni és élni, hagyni” mottóján. A gazdaság legyen a vállalkozók és menedzserek reszortja. Politika és törvényhozás védje a gyengéket az erősektől és gondoskodjon a megfelelő gazdasági klímáról, de tartózkodjék a gazdasági életbe beavatkozni. Természetes, hogy a gazdaság legyen az államért és nem megfordítva. Következetesen a nemzeti jegybanknak is az állam szuverenitása, azaz tulajdonába kell tartoznia, hogy az állam gazdasági, ezzel politikai függetlenségét biztosítsa! Az állam ügyeljen, nehogy a nemzeti bank szupranacionális társaságok kezébe kerüljön, ezzel a finánctőke a gazdaságot, sőt az államot monopolizálja. Nehogy az államadósság főleg a külföld felé elmélyedjen, ezzel a nemzeti szuverenitást aláássa! A külföld vagy idegen tőketársaságoknál eladósodott kormány nem ura országának.
xx

A 17. évszázad utolsó éveiben egy tőketársulat III. Vilmos8 angol királynak arany és ezüstpénzt kölcsönzött 1,2 millió font értékben 8% kamatra. A -mondhatnánk- uzsorakamat mellett a társaság jogot kapott ugyanekkora értékben papírpénzt forgalomba hozni,9 azzal a megkötéssel, hogy a papírpénzt, ha a kliens kívánja, a bank rögtön nemesfémre váltsa. Eme tranzakció lebonyolítására alapították a Bank of England-ot.10 A név azt a látszatot kelti, hogy ez a bank állami intézmény, pedig mögötte alapításától kezdve egy magántársaság áll. A Bank of England alapítását a kapitalizmus születésnapjának tekinthetjük. Amint a király az állam pénzkibocsátási monopóliumát kiadta a kezéből, megpecsételte a feudális társadalom bukását.

A bank jól választott nevére, a nagyközönség abszolút akceptálta az újmódi papírpénzt. A bankárok szerencséjére, mert ha mindenki nemesfémre akarta volna beváltani a bankócéduláit, a Bank of England rövidesen tönkrement volna, hisz az aranyfedezet jó része már akkor is hiányzott! Két év múltán 30%-kal több bankó volt forgalomba, mint az első kibocsátáskor. A varázsolt papírbankokból közel 100% lehetett a nyereség. Ezt a pénzt mindjárt kikölcsönözték a közönségnek 8% kamatra. A király fizette felvett kölcsöne 8% kamatait; az üzlet bizony jó hasznot hozott bankárénak. Így kezdődött a világtörténelem legnagyobb csalása, mely ma az emberiséget annak a 300 vagy 400 tőkedinasztiának tributfizetőjévé tette, akik a világot kormányozzák.

Amíg Nagy Britannia a világot gyarmatosította, maga is a belső kolonizátorok martaléka lett. Nagy-Britannia és gyarmatai gazdagsága végül is e finánctársaság trezorjaiba került. A francia forradalmat -melyben a fináncdinasztiák, végleg kiszorították a vérségi arisztokráciát a hatalomból- természetes, hogy már a bankmágnások pénzelték. Így a francia centrálbank, a Banque de France, alapításától a fináncoligarchák szülötte. Amschel, a Rohtschild-dinasztia11 alapítója, így elmélkedett: „Ha egy ország pénzügyeit ellenőrizhetem, akkor nem zavar, ki is kormányoz ott”. Persze ma már a fináncdinasztiák a tőlük irányított véleményformáló eszközeik által maguk határozzák meg Washingtontól a brüsszeli Európa parlamenten át melyik országot ki, vagy kik kormányozzanak.
xx

8.Az első világháború.

Egy kulturális körön belül következetesen a legerősebb gazdasággal bíró állam veszi át a politikai vezetést, amíg egy újabb emelkedő nemzet eléje nem tör. Ha az újkori történelmet idézzük, Európa felfelé ívelése az ibér1 évszázaddal vette kezdetét, amikor a 15-16. században spanyolok és portugálok Európa számára felkutatták a világot, majd gyarmatosították Amerikát. Ezt a francia évszázad követte a kultúra széleskörű virágzásával és a gazdaság jelentős fellendülésével. A franciák voltak a keleti Észak-Amerika első sikeres gyarmatosítói. A 19. a brit évszázad volt, egyben az ipari forradalom hazája. Annak ellenére, hogy amerikai gyarmatai elszakadtak tőle, sikerült Nagy-Britanniának a föld erőforrásainak nagy részét megszereznie, sőt a 20. század közepéig megtartania. A németek hegemóniaigényét a 20. Évszázadra már jó előre előkészítették költőik és filozófusaik. Így a századfordulóra készen állt Európa közepén a fiatal gazdasági óriás, az egyesült Németország.2 Közben az Amerikai Egyesült Államok gazdasága nemcsak Németország, hanem egész Európa gazdasági teljesítményét túlszárnyalta. Előrelátható volt, hogy az amerikai nagybácsi, a Monroe-doktrína3 ellenére is bele fog avatkozni Európa ügyeibe, és a következő európai konfliktusban az lesz a győztes, aki az Egyesült Államokat szövetségesnek megnyeri. Következésként csak az Amerikai Egyesült Államok beavatkozása döntötte el a háborút az antant4 államok javára.
xx

Az olaszok tizenegyedik offenzívája egy ponton áttört a Monarchia állásain, de néhány kilométer után kifulladt. Egy sikeres ellenséges áttörés viszont a Habsburg-Monarchia kapitulációját is előidézhette volna! Újra a német szövetségesnek kellett a -saját nehézségei ellenére is- csatasorba állni, hogy a katasztrófát megelőzze. A közös offenzíva az olaszok ellen 1917. október végén vette kezdetét. Már az első napon 28 km mélyen betört az ellenséges területre, majd felgöngyölte az olaszok arcvonalát az Isonzó völgyében. Ezzel két olasz hadsereg 300000 katonája esett fogságba teljes felszerelésével. Csak a gyorsan beszállított francia és brit csapatoknak sikerült a Piave folyó mögött új védelmi állásokat kialakítani, ezzel Olaszországot az összeomlástól megmenteni.
xx

Miután Oroszország kivált a háborúból, a keleti német seregtestek jó részét átirányították a nyugati frontra, ahol a háború súlypontja volt. Ahol a feltörekvő Németország ellen a lassan elvirágzó nagyhatalmak Franciaország és Nagy-Britannia álltak. Igazán elvirágozva azért még nem voltak! Sőt már a háború kezdetétől ők voltak előnyben, mert óriási gyarmatbirodalmaik révén a fél világ nyersanyaga felett domináltak. A blokád, amit a központi hatalmak köré vontak, mindjobban éreztette hatását. Németország a blokád ellensúlyozásaként újra kezdte a búvárhajó harcot; most a már amerikai hajók ellen is, az antant minden hadiszállítója ellen! Végre itt volt Amerika urainak a casus belli33. 33Casus belli: ok a háborúra. Amerika bankárai joggal féltették pénzüket -mellyel minden hadviselő felet pénzeltek-, hogy a tönkretett Európa nem tudja adósságát visszafizetni, így a fizetésképes Amerikát is bele kellett manőverezni a háborúba. Wilson minden előbbi fogadkozása ellenére, 1917. április 6-án hadat üzent a központi hatalmaknak, bár nem sok amerikainak volt kedve az európai testvérháborúba beavatkozni!34 34Minthogy a nemzetközi pénzoligarcha mind az európai, mind az Egyesült Államok jegybankjait birtokolta, ügyesen mindkét oldalon pénzelte a hadviselő feleket. Ezen szupranacionális pénzemberek közreműködése nélkül a világháború pénz híján néhány hónap multán elakadt volna! Wilson is csak hazug békeszólamai miatt -béke győztes nélkül- lett újraválasztva. Az Egyesült Államok után a Washingtontól függő latin-amerikai kormányok is elküldték hadüzeneteiket Berlinbe.
xx

Végső lehetőségként kínálkozott a német hadvezetés számára egy összpontosított, minden erővel indított offenzívával a döntő győzelmet kivívni, mielőtt az amerikai csapatok beérkeznének Franciaországba. Az 1918 márciusában megindult támadás a francia-brit arcvonal érintkező pontjára összpontosult. Sikeresen áttörte a frontot és éket vert a szövetségesek közé. A támadás élei két hét múltán elérték Amién, Montdidiér, Compiègne, Château Thierry vonalát. Pétain marsall35 35Pétain Philippe (1866-1951) francia marsall. Verdun első világháborús védője. A második világháború kezdetén, mint Franciaország miniszterelnöke kényszerült Németországgal a fegyverszüneti egyezményt megkötni. A Visy-i kormány államelnöke: a háború után halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták. Párizs védelmét kezdte szervezni, Marsall Haig36 36Haig Douglas Earl of (1861-1928) brit marsall. Előbb hadtestparancsnok, majd a franciaországi brit expedíciós hadsereg főparancsnoka. brit főparancsnok már a visszavonulásra készült és csapatai átmentésére a csatornán. Clemenceau37 37Clemenceau, Georges (1841-1929) 1906-tól 1909-ig Franciaország miniszterelnöke volt. Az időben kapta a „Tigris” gúnynevet, politikai ellenfeleivel való könyörtelen leszámolásai miatt. 1917-től újra miniszterelnök. Az általa kierőszakolt békediktátum vezetett a második világháborúhoz. a végső pillanatban konferenciát hozott össze Franciaország és Nagy-Britannia politikai és katonai vezetőivel Dullens-ban. Foch38 38Foch Ferdinand (1851-1929) francia marsall. 1918-tól az antant seregek főparancsnoka Franciaországban. tábornagy, a francia vezérkari főnök, vázolta az antant ember- és hadianyag fölényét és a nemsokára beérkező amerikai egységek hatását, majd utalt az ellenség erejének felmorzsolódására. Foch tábornagy optimizmusa bizalommal töltötte el a résztvevőket. A konferencia átadta neki a parancsnokságot mindkét hadsereg tartalékai felett, hogy rendelkezzék a német előnyomulás feltartóztatására. Foch helyzetmegítélése valónak bizonyult. Az előtörés során sok német egység személyi állománya felére csökkent, de ezeket feltölteni tartalékok hiányában nem lehetett. Lőszerük és élelmiszerük is fogyóban volt. Az ellentámadásnál az antant tömegesen vetett be tankokat és repülőgépeket. Augusztus elején Amiensnál összeomlott a német front. Ettől kezdve az antant oldalán volt a kezdeményezés, a németek állandó visszavonulásban voltak a nyugati fronton.

Az antant a megszállt Görögországban egy félmilliós keleti hadsereget állított fel, részben saját, részben szerb és görög csapatokból. Ez az óriási haderő támadt 1918 szeptemberében a macedóniai bolgár állásokra. Két héten belül szétverték a bolgár seregeket, és Bulgáriát feltétel nélküli kapitulációra kényszerítették. Ekkor két ékre oszlott a keleti hadsereg. Főleg brit és görög egységek, az Oszmán Birodalom nyugati határai, Kelet-Rumélia ellen indultak. Franciák és szerbek átvágtak Szerbián északnak, hogy máris Magyarország déli határait fenyegessék.

A balkáni eseményekkel majdnem egy időben, britek és arabok39 39Egy Lawrence nevű brit ügynök 1916-ban a mekkai emírt a britek oldalára állította és arab felkelést szított a törökök ellen. A felkelés Mekkából kiindulva az első évben bevette az arab félszigetet, és elért Akabáig. Itt egyesülve a reguláris brit csapatokkal, együtt kezdték meg kiverni a törököket palesztinai állásaikból, majd visszaszorítani, előbb a Jeruzsálem Jaffa-vonalra, végül Anatóliáig. együtt indítottak általános rohamot az Oszmán Birodalom ellen. A Brit Indiai Hadsereg, melyet a Kut el Amara-i vereség után újjászerveztek, betört a perzsa golfon át Mezopotámiába, és megszállta Bagdadot. Dél-nyugaton az angolok egyiptomi egységei arab felkelőkkel szövetségben lerohanták a törökök palesztinai állásait, és néhány nap múltán elérték Aleppót, ahol elvágták a bagdadi vasútvonalat Mezopotámia felé. Az Oszmán Birodalom most minden tartományától el volt zárva, és a központi Anatólia három oldalról körül volt zárva, hogy október 30-án kapitulációra kényszerült. A mudroszi fegyvernyugvási egyezménnyel az antant elorozta az Oszmán Birodalom összes közel-keleti birtokát és felosztotta protektorátusként vagy mandátumterületként, en cordiale entente40 40En cordiale entente: Szívélyes egyetértésben. Nagy Britannia és Franciaország között. Anatólia nagy részét megszállták, és a boszporuszi átjárót internacionalizálták. Ezzel a valaha hatalmas Oszmán Birodalom a Lausanne-i Békekötésig elvesztette állami szuverenitását.

Az antant 1918 augusztusától a nyugati fronton is napról napra nagyobb terepet nyert. Ha eddig a fél világ erőforrásaival rendelkezett, most Amerika hadba lépésével majd az egész világ gazdasága állt az oldalán. A központi hatalmak helyzete viszont négy év háború és tengeri blokád után mind kilátástalanabb lett. A blokád a központi hatalmak országaiban már több civil áldozatot szedett, mint a front a hadseregeikből.

A háború folytatása a végsőkig, kezdte a társadalmi rendet, de legelőbb is a kormányok legitimitását kétségbe vonni. Persze a vetélkedők mindannyian az ellentáborban remélték a forradalmi káoszt.

A véresen levert ír felkelés 1916 húsvétja óta tovább izzott a hamu alatt. A francia hadseregben, a champagne-i fronton, 1917 májusában kitört lázadást le tudta verni a hadvezetés. Ha az utolsó német áttörés eléri Párizst, hogy a fővárost, a határain kellett volna védelmezni, a kormány megbukik! Hasonló körülmények hatására Párizsban már 1871-ben is forradalom tört ki. A visszavonulás óta a -piavei frontra- az olaszoknak végképp elment kedve a háborúskodástól.

Berlinben, 1917 áprilisában munkabeszüntetések voltak, majd Wilhelmshafenben a tengerészek lázadoztak. Az 1918-as év mind Németország, mind Monarchia-szerte sztrájkokkal kezdődött. Világos, hogy a sztrájkok a frontra is kihatottak.

A német hadvezetés igyekezett az ellenséges előnyomulást feltartóztatni, és a nyugati frontot stabilizálni, hogy Németország a fegyverszüneti tárgyalásoknál jobb pozícióba kerüljön, de az antant hadseregeit már nem lehetett megállítani. Így a főparancsnokság a fegyverszüneti tárgyalások halasztás nélküli felvételét javasolta a kormánynak. A birodalmi kormány 1918. október 5-én Wilson amerikai elnöktől fegyverszünetet kért, egyúttal a béketárgyalások megkezdését a wilsoni békeprogram alapján41. 41A 14 pontos békeprogram, amelyet Wilson tett közzé. Követelte többek között a szabad közlekedést az óceánokon és a gazdaság szabadságát. A fegyverkezés csökkentését. A gyarmatkérdés igazságos megoldását. Autonómiát az Osztrák Magyar Monarchia népeinek, úgyszintén az Ozmán Birodalom nem török népei számára, és a török tengerszoros megnyitását. Belgium és az orosz területek kiürítését, Lengyelország, Románia, Szerbia, Montenegró helyreállítását. Az olasz igények kielégítését (más népek megkárosításával!) Lotaringia és (a németek lakta) Elzász Franciaországhoz csatolását. Végül a népszövetség megalakítását, amely hívatva lesz a jövőben a háborúkat megakadályozni. A háború után, ezen nyilatkozatra lett alapozva a vesztes országok szétdarabolása, a legyőzött népek önrendelkezési jogának megsértésével! Wilson feltételként szabta a búvárhajó támadások azonnali leállítását és a központi hatalmak visszavonulását minden megszállt területről. Néhány nappal később megtoldotta a békefeltételeket, a német császár visszalépését és a Monarchia népeinek nemzeti önállóságot követelve. Egyben a még nem létező Csehszlovákiát és a délszlávokat hadviselő szövetségeseivé nyilvánította.

Világos, hogy a Monarchia népei előbb unták meg a háborút, mint más hadviselő felek. A francia, a német, az angol még egyeztethette hazája érdekével ezt a háborút, de miért nélkülözött a horvát katona négy évig a lövészárokban? Reagálva Wilson követelésére, az osztrák császár42 42I. Károly (1887-1922) Ferenc József osztrák császár halála után Ausztria császára, IV. Károlyként magyar király. október l6-án kiáltványt intézett a Monarchia népeihez „An meine lieben Völker Österreichs43” 43An meine lieben Völker Österreichs: Szeretett ausztriai népeimhez. melyben meghirdette az Osztrák-magyar kettős állam ausztriai részének átalakulását az állam összes nemzetiségeinek államszövetségévé44. 44Ha ez a rég esedékes kiegyezés a Monarchia népei között, a háború előtt megtörténik, talán megmentette volna a Monarchiát, de ekkor már későn jött. Nemcsak a szláv népeknek váltak a Habsburgok feleslegessé, hanem az ausztriai németek is vissza akartak térni a német birodalomba. Nekünk magyaroknak mindig is trónbitorlók voltak a Habsburgok Szent István trónján! Hiszen ellenkirályként léptek fel a koronázott, felkent János király ellen. Erre a nemzetiségi csapatok, otthagyva a csatateret, kezdtek hazavonulni. Tekintettel az új szituációra, a magyar kormány hazarendelte csapatait, a határok védelmére, a Magyarországra törő szerbek és románok ellen.

Természetesen elsőkként a radikális hajlamok hagyták el a frontot. Személyi fegyvereikkel a vállukon összesereglettek fővárosaikban forradalmazni. A csehek voltak az elsők, akik elszakadtak a Monarchiától. Október 28-án megalakították a Cseh-szlovák köztársaságot. Két nappal később a bécsi parlament kiáltotta ki a köztársaságot, egyúttal közölte Wilsonnal, Német-Ausztria egyesülési óhaját Németországgal. A horvát országgyűlés felmondta a perszonáluniót Magyarországgal. Végül Budapesten is kikiáltották a köztársaságot. Így a Monarchia néhány nap alatt szétesett.

A Bécsi Koronatanács kénytelen volt -anélkül, hogy a német szövetségessel konzultált volna- az antanttól különbékét kérni és 1918. november 3-án a Páduai Fegyverszünetet aláírni. A fegyverszünet alatt az antant áttört a már nem védett Piáve-fronton, és foglyul ejtette a még ott kitartó egységeket, minden felszerelésükkel együtt.

Kielből az október 29-én kitört tengerészlázadás átterjedt a nagyobb városokra. Ezzel kezdetét vette a német történelemben novemberi forradalomként ismert eseménysorozat, mely II. Vilmos45 45II. Vilmos (1859 -1941) német császár. A vesztett háború után kitört forradalom 1918-ban detronizálta. Uralkodása idején vezették be Németországban a világon első ízben a kötelező társadalombiztosítást. császárt november 9-én, lemondásra kényszeríttette. Ugyan ezen napon proklamálták a szociáldemokraták a köztársaságot, majd két óra múlva a Spartacus Szövetség főkolomposai a tanácsköztársaságot. Két napra rá, november 11-én, a Compiegne-i erdőben, a német köztársasági kormány küldöttségének kellett az antant ultimatív fegyverszüneti feltételeit, ellenvetés nélkül aláírnia.

Lehet, ha a központi hatalmak pár héttel tovább kitartanak, talán az olaszok vagy a párizsiak kezdenek forradalmat. Akkor a győztesek a központi hatalmak lettek volna, Németországgal az élen; a nemzet, melyet az evolúcióteória szerint a győzelem illetett volna. Európa meggátolta Németország hegemóniaigényét a huszadik századra, de Amerika és a nemzetközi pénzmágnások közreműködésével túllőtt a célon, hogy maga is belerokkant! Így végződött az első világháború, húsz évi fegyverszünettel, ahogy Foch marsall -francia nézőpontból- megjövendölte.46
xx

9. Húszévi fegyverszünet.
Kivonat
A középkorban, amikor a királyok és vazallusaik zsoldos seregeikkel háborúztak, a zsoldos katonának mindegy volt, hogy királya ki ellen és meddig háborúzott. Tudta, ha zsoldosnak áll, mától fogva a háború a kenyerem! Mert a zsákmányszerzés úgymond prémiumként járandóságához tartozott, sokszor nem is bánta, ha hadba indultak. A grande revolution1 idején Franciaországban, a 19. század folyamán majd egész Európában bevezették az általános hadkötelezettséget. A férfi lakósságot a 20. életéve körül kiképzik katonának, majd beosztják a tartalékba. Azóta minden nagyhatalom napokon belül többmilliós hadsereget mobilizálhat. A háborúhoz a polgárt a munkájától, a kenyérkeresetétől kell fegyverbe szólítani. A polgárnak, aki 1914 nyarán vigadva vonult néhány hétre a háborúba, de négyévi nyomorúság után, ha túlélte a megpróbáltatásokat, ott állt, ahol a háború kezdetén, a politikusoknak aposteori motiválni kellett, miért kívánták tőle ezt a sok keservet és nélkülözést! Miért kellett neki egyáltalán háborúra kelni?
xx

Amikor 1918 őszén a magyar kormány -saját határaink védelmére- hazarendelte a hadsereget az olasz frontról, Ausztria csak a nehézfegyvereik nélkül engedte át területén a hazatérőket. Mire Magyarországra értek, már az új szocialista-liberális forradalmi kormány emberei fogadták a sereget, akik elvették a katonáktól az egy szál puskát is és szélnek eresztettek mindenkit. Linder Béla11 forradalmi hadügyminiszter „nem akart többé katonát látni”. A jóemberek forradalmi kormánya tényleg elhitte, hogy a fegyverszünettel kitört az örök béke a világban. Hát akkor, minek kell ezután hadsereg? Tétlenül elnézték, hogy a román hadsereg erdélyi magyar arzenálokból fegyverkezik fel, a székelyek ellenálló seregeit pedig szabotálták. Rövidesen románok, szerbek, csehek nevetségesen gyenge erőkkel megszállták Magyarország nagy részét. Miniszter úr pedig nézegethette az idegen szoldateszkát.

A csehszlovák kormány szlovák és ruszin vidékek mellett, stratégiai megfontolásból12 színmagyar etnikumi területeket is kierőszakolt Magyarországtól. Persze sem a magyarokat, sem a ruszinokat, de a szlovákokat sem kérdezték meg: akarnak e Csehszlovákok lenni!

A románság a Tiszáig tervezte kiterjeszteni uralmát, de egyelőre elakadtak a Maros vonalán, melyet a hevenyében önszántából összegyűlt Székely Hadosztály védett.

A szerbek a Bánátot és a Bácskát szállták meg a Szeged-Mohács-Pécs vonalig.

Benesék Ausztriának ítélték a német, horvát, magyar vegyes népességű Nyugat-Magyarországot, -amit az osztrákok Burgenlandnak neveztek el- mely országrészen a csehek, később Nagy-Szerbiával kívántak osztozkodni, minden oldalról kordont vonni Magyarország körül, hogy teljesen elzárják a világtól.

Ezt a csonkítást még a forradalmi kormány néhány reprezentánsa sem bírta elviselni, így felborult a koalíció. Még azon éjjel (1919. március 21-én) nagyon is obskúrus körülmények között a szocialisták a kommunistákkal alakítottak kormányt, megszülve a 133 napig tartó szovjet módi proletárdiktatúrát.

A proletárdiktatúra szervezni kezdte a Vörös Hadsereget a megszállók ellen. A Székely Hadosztály, ha nem is szimpatizált a kommunizmussal, alávetette magát a vörös kormány rendelkezéseinek. A székelyeket már a szociálliberálisok is ellenforradalmároknak tartották, a vörösök még jobban tartottak tőlük, ezért a félig-meddig szervezett vörös csapataikkal helyettesítették a székelyeket. Mielőtt a vörösök megerősödnek, a román francia erők április közepén offenzívába kezdtek, és rést vágtak a nemrég még a székelyektől körömszakadtáig védett fronton, majd a Tisza vonaláig benyomultak Magyarországra.

Bár majd az egész nemzet elvetette a bolsevizmust, tanács-köztársaságostól, vörös-kormányostól, az idegen megszállást sem tűrhette senki! Ily kételyek közt szerveződött a Vörös Hadsereg, majd állt csatasorba először a cseh légió ellen. A május végén kezdődő hadjáratban egy héten belül kizavarták a cseheket a Felvidék jó részéről, megszakítva összeköttetésüket román szövetségeseikkel. Az antant ultimátumában felszólította a vörös kormányt a Felvidék kiürítésére. A szovjet külügyi komisszár pedig rosszallását nyilvánította, hogy a magyarok szláv területet okkupáltak, annak ellenére, hogy elvtársaik első dolga volt a szlovák etnikumi területeken a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása. A vörös kormány jobbnak látta az antant, illetve szovjeték kívánságát teljesíteni és visszavonulást rendelt el. Tiltakozásként a Vörös Hadsereg parancsnokai visszaléptek, a hadsereg pedig kezdett feloszlani.

A vörös diktatúra ellen főleg a vidék lázadozott. Nem volt olyan hét, hogy valamely kisebb-nagyobb város el ne űzze a komisszárokat. Június másodikán a szombathelyi vasutasok kezdtek sztrájkba, amely átterjedt majd az egész Dunántúlra és Budapestre. A Keleti pályaudvaron nemzeti zászlót tűztek a vörös helyébe. A sztrájk hatására Sopron és környéke fegyveres ellenállásba kezdett. A fejszével, vasvillával és tizenhat puskával felvonuló felkelők Kópháza és Balf között csatárláncot képeztek a zászlóalj erősségben beérkező vöröskatonák ellen, akik amnesztiát ígérve feloszlatták a zendülést. Közben megérkeztek páncélvonaton az állig felfegyverzett Lenin-fiúk, akik hozzáláttak a „rend helyreállításához,” melynek sikeréhez több tucat „reakcióst” legyilkoltak. A Dunántúlról sürgősen a Duna – Tisza közé páncél-vonatoztak a Lenin-fiúk. Az ottani „rendcsinálás” még több életet követelt, mint az előbbi. Majd a jászsági rendbontókból öltek meg 19 polgárt. Ezt az utóbbi leszámolást, a későbbi híressé vált szocialista filozófus Lukács György vezényelte. A budapesti kadettok szervezetlen felkelését pedig a fővárosban csoportosított vörös őrségek verték le.

Nyugat-Magyarországon felkelők gyülekeztek, akik nemcsak a vörösök ellen készültek, egyben Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolását is igyekeztek megakadályozni. Nyár elején, a francia szerb csapatoktól megszállt Szegeden és környékén, ellenforradalmi kormány alakult és ütőképes Fehér Hadsereg gyűlt össze, készen vörös kormány elűzésére. A franciák félve, hogy magyarok és románok a vörösök helyett egymásnak rontanak, átcsoportosították az ellenforradalmi sereget a Dunántúlra. Ezek kezdték a Dunántúlt megtisztítani a vörösöktől. A románok, kihasználva a készülő polgárháborút, átvonultak a Tiszán, hogy még többet erőszakoljanak el Magyarországból, mint amennyit az antant már nekik ajándékozott. A feloszlóban lévő Vörös Hadsereg alig akadályozta a románokat, így könnyen megszállták az Alföldet és Budapestet, még mielőtt a fehérek nyugatról odaértek volna.

Márciusban a szélső-balos szocialisták segítették hatalomba a kommunistákat. A hatalomba került kommunisták, bár verbálisan pocskondiázták a szociáldemokratákat, megtűrték őket az államapparátus grémiumaiban. Mikor utóbbiak látták, hogy a bolsevikok napjai meg vannak számlálva, leszavazták a radikálisokat, majd július 28-án új kormányt alakítottak a diktatúra idején magukat nem kompromittált szociáldemokratákból. Hogy a bolsevikoktól megszabaduljanak, még aznap éjjel két vasúti szerelvényt megtöltve, pereputtyostól Bécsbe szöktették őket, amit az antikommunista vasutasok sztrájkja sem bírt megakadályozni. A Vörös Hadsereg pedig végképp szertefoszlott.

Az antant parancsára a románoknak mégis ki kellett üríteni Budapestet, majd az Alföldet, de egész Erdélyt, meg a Partiumot is megtarthatták, nemcsak Erdély felét a Maros vonaláig, ahogy azt nekik szövetségeseik hadba lépésük jutalmául megígérték. Horvátországot, amely 800 évig perszonálunióban volt Magyarországgal, saját államszervezettel és parlamenttel, bemanőverezték a délszláv államba. Így zúzták szét a győztesek a Kárpát-medence egységét, Európa egyik védbástyáját.

Csak remélni lehet, hogy szlovákok, ruszinok, magyarok és Erdély népei modus vivendit13 találnak; vagy szuverén államokként saját parlamenttel, vagy svájci modellre a kantonok-vármegyék államszövetségeként14 saját érdekükben kiegyeznek egy védelmi közösségbe. Az idő sürget! Rövid történelmi időn belül új veszedelem tornyosul az eurázsiai puszta felől: a feltámadt török népek, délről pedig az arabok. E hatalmas fenyegetés ellen, a Kárpát-medence népei csak közös összefogással védekezhetnek. Partikuláris kisállamok egyenként fognak elveszni!

Legalább a Balkánon, Európa legfenyegetettebb sarkán, kellett volna a győzteseknek Bizánc pótlásáról gondoskodni, ha már a második védelmi vonalat, a magyar államot szétszabdalták. Görögök, bolgárok, szerbek képezték valaha ezt a bizánci bástyát. A közös vallás és történelmi hagyományok párhuzama elégséges lenne egy államszövetség létrehozására. A harcias szerbek és bolgárok elég támaszt adnának, az inkább már elvirágzott görög és román etnikumoknak az önvédelemre, Európának e délkeleti vártáján.

Ehelyett a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággá felfújt Nagy-Szerbiába belekényszeríttetek hasonló nyelvű, de különböző vallású, kultúrájú népeket, akik évszázadok óta hadban álltak egymással. Nem is szólva az áthidalhatatlan gazdasági lejtőről, a két északi tagállam Szlovénia, Horvátország és a déli részek kötött. Nem csoda, hogy a következő európai konfliktusban szétesett ez az állam és a botcsinálta szövetség tagjai egymást kezdték ütlegelni.
xx

Hitler népszavazást ajánlott Csehszlovákiának és mentorainak a Szudéta-vidéken és az összes nem cseh régiókban a nemzeti hovatartozás eldöntésére. A lengyel kormány a lengyelektől lakott területek megszállásával fenyegetett. A szlovák társnemzet pedig autonómiát követelt.

A Cseh-medence geopolitikai fekvése hasonló Svájcéhoz, mindegy ki, ki ellen visel háborút ebben a régióban, Csehország nincs útjában. Ha a csehszlovák állam cseh kierőszakolói ezt az axiómát tartották volna szem előtt, Csehország, a Szudéta-vidék és Szlovákia nélkül, talán kimaradt volna a háborúból.

A csehszlovák kormány próbálkozott minden potenciális szövetségest behálózni, hogy kierőszakolt stratégiai határait megtarthassa. Ahogy a brit francia garancia mind kilátástalanabbá vált, 1935-ben kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött a Szovjetunióval, amihez Prágán kívül egyetlen európai kormány sem volt hajlandó. A szovjet segítségnek azonban lengyel vagy román területen keresztül kellett volna érkeznie, de természetesen egyik kormány sem akarta a Vörös Hadsereget országában látni. A csehszlovák állam, hogy Németország elleni opponens szerepét betöltse, hogy egyáltalán állami egzisztenciáját biztosítsa, kénytelen volt a nagy orosz anyácskára támaszkodni. Annál is inkább, mert nyugati bábáitól és szövetségeseitől teljesen el volt zárva. A békecsinálók e lapszusa miatt a szovjet, pánszláv, vagyis orosz hadsereg a csehszlovák ugródeszkán át minden időben, nemcsak Németország, hanem Európa szívébe masírozhatott!62 Persze a párizsi békecsinálók, mint utódaik máig sem akarják e hibát művükön észrevenni. A csehszlovák ügy utolsó védnöke Roosevelt elnök maradt. Szíve szerint Németország ellen küldte volna a csehszlovák és lengyel hadseregeket, a Vörös Hadsereggel az élen. Terve csak a potenciális szövetségesek politikai és nemzeti ellenállásán hiúsult meg, mivel Lengyelországnak is területi követelései voltak a csehszlovák állammal szemben. Azon kívül kötve voltak Roosevelt kezei az Egyesült Államok semlegességi törvénye által, de ő személyesen Olaszországot, Japánt, de leginkább Németországot agresszív államoknak tartotta, melyek a nemzetközi finánchatalom globáluralmi ambícióit veszélyeztetik. Melyeket szét kell zúzni!63

Az új francia kormány, amely a népfront összeomlása után jött létre, félve az Action Francaise64 hatalomátvételétől, nem akart Csehszlovákia miatt Hitlerrel konfliktusba kerülni. Nagy Britannia 6 milliárd font háborús adóssága nem csak a reálpolitikus Chamberlainnek,65 vagy VIII. Eduárd királynak, de a brit parlamentnek is elég ok volt hazájukat egy újabb háborútól távol tartami. Végül az Egyesült Államok törvényhozói soha nem ratifikálták a párizsi békediktátumokat, melyek egyik torzszülöttje Csehszlovákia volt! Ezen aspektus alatt jött létre a Müncheni Egyezmény, melyben az első világháború győztesei lemondtak Csehszlovákia további védnökségéről, vagyis elismerték az egyesült Németország jogát Német Ausztria szudétai területeire, melyet 20 évvel ezelőtt, ugyanezen győztesek tőle eloroztak. Ezzel megfosztották ezt a mesterségesen létrehozott államot a természetes határaitól. A lengyel és magyar területi követelések ügyében pedig közvetlen tárgyalásokat javasoltak a feleknek. Ha a felek egymás között megegyezni nem tudnak, három hónapon belül, a négy nagyhatalom: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország; határoz az új határ vonaláról.

Így jutott vissza a Szudéta-vidék 1938 októberében az egyesült Németországhoz. A csehszlovák hadsereg -35 állig felfegyverzett hadosztály- nem merte vállalni határai védelmét, visszavonult a határokról és leszerelt. Benes államelnök, a nagycseh állam egyik megalkotója, lemondott és Angliába emigrált.

Miután a csehszlovák államot pártfogói ily siralmasan cserbenhagyták, a szlovákok, akiket senki sem kérdezett meg, hogy tetszik-e a cseh vőlegény, beadták a válópert. A magyar kormány szerette volna a szlovákokat egy konföderációra rábírni, de a szlovákok végre egy független Szlovák államot akartak. Rendezetlen volt az egymillió magyar helyzete, akik az önkényesen meghúzott határ -még most csehszlovák- oldalán éltek. A magyarok éppúgy megkérdezésük nélkül lettek a Clemanceau, Masaryk, Benes, trió által, a nagycseh karámba beterelve, mint maguk a szlovákok. A csehszlovák állam oszlásnak indulásával Magyarország követelte határai revízióját, amit a Müncheni Egyezményben a győztes hatalmak is elismertek. Eddig Franciaország csak a kisantant66 irányából hallott. Az angolok legalább meghallgatták a magyarokat. A győztesek táborából egyedül Olaszország ismerte el jogos ügyüket. Hitlernek szüksége volt Magyarországra és Lengyelországra, mint szövetségesre, vagy folyosóra a szovjet elleni nagy leszámolásra. Lengyelország követelése a lengyel népességű Olsa-vidékre, reményt adott a kiegyezésre a lengyel szomszéddal. Magyarország revíziós kívánságának elismerése pedig elkötelezettséget jelentett a magyar kormánynak, a német politika támogatására. Az új határok kijelöléséhez sem, Franciaország sem, Nagy-Britannia nem csatlakozott, így a központi hatalmak külügyminiszterei intézték a lengyel és magyar etnikumú területek visszacsatolását anyaországaikhoz, amit Franciaország és Nagy-Britannia szintén jóváhagytak. Magyarország viszonzásként elismerte Szlovákia függetlenségét, miután ez különvált Csehországtól. A szétválás 1939. március 14-én történt meg. Csehszlovákia felbomlásával Hitler a maradék cseh területeket, mint Reichsprotektorat Böhmen und Mähren67 bekebelezte a Német Birodalomba. A szerencse fordultával ugyanazt tette a maradék Csehországgal, amit a Masaryk-Benes páros a Szudétákkal. Jogsértés jogsértést szült.

Az igazság persze a felek álláspontjától függ, hogy melyik nézőpontból látják az eseményeket. Így cseh, német, szlovák, magyar, lengyel aspektusból más és más igazság létezik. A győztes igazsága érvényesül, a vesztesnek a vesztett háborúval az igazsága is elveszik! Mint ahogy az angolszász szovjet győzelem után az igazság a csehszlovák oldalra dőlt. Az igazság valóban ritkán győz, inkább az erősebb, a győztes igazsága érvényesül.
xx
Kivonat.

10. A folytatás, vagy a második világháború.

Chamberlain közölte a brit parlamentben: Az állam melynek határait garantálni szándékoztunk Szlovákia kiválásával magától feloszlott, Nagy-Britannia garanciája feleslegessé vált, így már nincs mit tenni a csehek Birodalmi bekebelezése ellen. Mi késztette őt két nappal később eddigi politikájának feladására és Roosevelt1 kemény kurzusára váltani, az a nagypolitika titka marad. Bevette kormányába Churchillt, Németország ádáz ellenségét, a tengeri erők minisztereként, majd kormánya nyilatkozatban garantálta Lengyelország, Belgium, Románia, Görögország és Törökország szuverenitását, melyhez Roosevelt mesterkedéseire a francia kormány is csatlakozott, annak ellenére, hogy a brit hadsereg saját vezérkara véleménye szerint expedíciós hadsereget sem Franciaországba, sem Lengyelországba nem küldhetett. A parlament rögtön meg is szavazta a munkáspárt ellenzése dacára az általános hadkötelezettség bevezetését.

Az úgynevezett Stahlpakt-ban2 1939 májusában Németország és Olaszország összehangolták nemzetgazdaságaikat, és háború esetére kölcsönös segélynyújtásban állapodtak meg.

A német szövetségest maga mögött tudván, Olaszország 1939 májusában megszállta Albániát. A királyt száműzték. Az albán parlament (mit tehetett volna mást?) megszavazta a perszonáluniót Olaszországgal3

A harmincas évek végén három kiengesztelhetetlen rezsim gátolták egymás hatalmi kibontakozását: a liberális kapitalista angolszász világ; a sztalini bolsevizmus; és a nemzeti társadalmak. Hogy az egyiket eliminálják, a másik kettőnek szövetségre kellett lépnie, bármilyen ellenséges viszonyban is álltak egymással!

Egy nemzeti, egymással kiegyezni törekvő Európa úgy a bolsevizmus, mint a globalis-liberalizmus világra kényszerítése előtt áthidalhatatlan akadályként tornyosult. Így adódott hogy a világhatalomra törő két halálos ellenség összefogott Európa, illetve Európa legerősebb hatalma ellen, amely az időben Németország volt.

A lengyelek elvetettek bármilyen szövetséget Sztalinnal, de országuk két kontrahens Szovjet Oroszország és Németország között, gátolta, hogy ezek leszámolhassanak egymással. Az eleve konfliktusokra tervezett lengyel – német határviszonyok pedig kizárták a kiegyezést Németországgal.

A német, mint az angolszász diplomácia versenyre kelt a lengyel szövetséges megszerzéséért. Hogy a lengyeleket ágyútölteléknek szánták, azt már tisztázta a történelem. Hitler utalt a szovjet veszélyre, mely egész Európát fenyegette és hajlandó lett volna a két porosz terület közötti exterritoriális autópálya és vasúti átjáró fejében kiegyezni a lengyelekkel. Egyelőre. Ami előrelátható volt. Lengyelországnak éppoly fontos volt a tengeri kijárat, mint Németországnak az összefüggés porosz provinciái között. Ezért az angolszászoknak nem volt nehéz meggyőzni a lengyeleket, hogy közös erővel jól elverik a port Hitler hátán!

A szovjetek örömmel beszálltak volna egy nagy antifasiszta szövetségbe az angolszászokkal. Roosevelt a brit és francia külügyminisztereket küldte Moszkvába a Németország elleni koalíció összehangolására. Sztálin kölcsönös segélynyújtási szerződést követelt Lengyelországgal, Finnországgal és a három balti állammal. Nemcsak a finnek és baltiak, de a “konok” lengyelek is jobban tartottak a szovjet szövetségtől, mint a német ellenségtől. Hogy az angolszász diplomácia miben egyezett meg Sztálinnal a Baltikum és Lengyelország szovjet érdekszférába sorolásáról írásban vagy csak szóban az ma is titok, de ha nem volt ez irányú egyezség, miután a Vörös Hadsereg megtámadta és megszállta kelet Lengyelországot, illett volna a nyugati szövetségeseknek, a szovjeteknek is hadat üzenni a lengyel szuverenitás megsértése miatt. Az is tény, hogy ezen országok a szövetségesek győzelmével, Finnország kivételével, valamennyien a szovjet zsákmányai lettek. A miniszterek még tudatták Sztálinnal: Nagy-Britannia, mint Franciaország hadat üzennek Németországnak, ha háborúba keveredik Lengyelországgal.

Sztálin rögtön parancsot adott az eddig is forszírozott haditermelés feltúráztatására, a Vörös Hadsereg technikai, anyagi és emberanyagának két éven belüli támadóképes szintre emelésére. A következő héten meghívták Ribbentropot.4 Moszkvába – így ugratták bele Hitlert a lengyel háborúba.

1939 augusztus végén bombaként csapott be a hír:5 Ribbentrop és Molotov6 Németország és Szovjet Oroszország 10 éves megnemtámadási szerződést kötöttek! Egy titkos melléklet meghatározta a demarkációs vonalat a két nagyhatalom között: Finnország, Észtország, Lettország, Kelet Lengyelország a Narev, Visztula és Szán folyóktól keletre, továbbá, Besszarábia (mai nevén Moldávia) a szovjet zsákmánya lesz. Litvánia és az ettől nyugatra eső országok német érdekterületbe tartoznak. Ez az egyesség szovjet részről jó sakkhúzás volt. Németország is lemondott Kelet-Lengyelországról és a Baltikumról, amelyet az angolszászok már hajlandók voltak Oroszországnak átengedni. Számíthattak a brit-francia szövetségesek Németország elleni háborújával, melyben reményeik szerint Európa népei végképp tönkreverik egymást. Miután pedig a Vörös Hadsereg, lengő zászlók alatt vonulhat az Atlanti-partokig. Hruscsov7 szerint -aki már akkor Sztálin szűkebb köréhez tartozott- a szerződés aláírását követő banketten Sztálin jókedvűen dicsekedte: „Most jól becsaptam Hitlert!”

Becsapva persze Sztalin és Hitler lettek. Éppen a német-szovjet közvetlen határ volt az angolszászok célja, remélve, hogy ellenségeik előbb utóbb egymásra rontanak. Az angolok siettek az eddig Lengyelország sérthetetlenségére adott garanciát kölcsönös segélynyújtási szerződésre megújítani. Churchill a tengerész, a német cirkáló elé leadott lövésnek értékelte ezt a szerződést, amely a lengyel kormányt még inkább egy esetleges kompromisszum ellen hangolta. A francia kormány fenyegetőzött: A németek 1000 francia repülőgéppel találják szembe magukat a lengyel légtérben. Az angolszász propaganda suttogó forrásaiból nem győzte a lengyel sajtó hangoztatni: A német tankok nagy részben papírmasé, Patyomkin-falvak, Legfőbb haduruk egy káplár. Annyira hatott ez a propaganda, hogy a háború első napjaiban a lengyel lovasság lándzsáikkal bökdöste a német páncélkolosszusokat. A lengyelek hittek saját és ígérkező szövetségeseik erejében. Hiszen a francia hadsereget legyőzhetetlennek tartotta az akkori világ. A háborút német területen hitték megvívni, amelyet Berlin megszállásával győztesen fejeznek majd be. Így a lengyel kormány inkább a konfrontáció, mint a kiegyezés mellett döntött. Hitlernek sem volt ideje a tétovázásra. Az összeköttetést a két porosz terület között meg kellett teremtenie, mielőtt ellentábora kerekedne felül. Annak ellenére, hogy tábornokai még nem tartották hadseregüket elég felkészültnek a szövetségesek egyesült hadseregeivel megmérkőzni.
xx

A skandináviai balsiker megbuktatta Chamberlain premier kormányát. Másnap, a Franciaország elleni német támadás megindulása napján, 1940. május 10-én, hogy-hogysem, a skandináviai kaland fő felelőse, de Németország esküdt ellensége, Churchill lett az új brit kormányfő. A francia kormány, már március közepén átalakult. Daladier-t22 Reynold23 váltotta le a miniszterelnöki székből. Világos, hogy az új kormányfők saját embereiket ültették pozícióba. Ma azt mondanánk, hogy itt is a héják kerültek hatalomra.

A nyugati fronton a szövetségesek nagyobb erőkkel bírtak, mint ellenfeleik. A 155 német hadosztályból 126 állt a nyugati fronton. Ebből 10 páncélos hadosztály főleg Pc III és IV- páncélkocsikkal felszerelve. Az ellen oldalon Franciaország 93, Nagy Britannia 10, a háborúba belesodort Belgium 22 és Hollandia 10 hadosztállyal vettek részt. A francia tüzérség majd kétszerese volt a németekének. A szövetségesek hadereje 1000 páncélossal számlált többet, mint a Wehrmacht, azon kívül 1500 harckocsi nagyobb tűzerővel és erősebb páncélzattal bírt, mint a németek tankjai. A Wehrmacht győzelme csak a szövetségesek elhibázott stratégiáján múlott, amikor páncélosaikat -épp a kor leghatásosabb fegyvernemét- a gyalogság és tüzérség segédcsapataiként alkalmazták, hogy valamennyit szétszórták különböző gyaloghadosztályok alárendeltségébe. Koncentrált nehézpáncélos hadosztályokat, melyekkel a németek az áttöréseket és a napi 40-50 km-es előnyomulást elérték, nem állítottak fel. A Luftwaffe jóval kevesebb repülőgéppel szállt harcba, mint ellenfelei, de a szövetséges légierők, a brit Spitfire kivételével, inkább elavultak voltak. Azon kívül Churchill vonakodott a Royal Air Force24 összes egységét Franciaországban bevetni.
xx

A múlt háború alatt is voltak frontáttörések minden oldalon, de néhány kilométer után, vagy legkésőbb a harmadik védelmi vonalon elakadtak, utánpótlás, oldalvédelem, erősítés híján. Öreg katonának, aki az első háborút már megjárta, elképzelhetetlen, ha nem érthetetlen volt a napi 50 kilométeres előnyomulás. A Wehrmacht új haditechnikája egész páncéldandárt, később páncélhadsereget állított „faltörő kosként” a támadás élére. A páncélosok lehengereltek mindent, ami elébük került. Zuhanóbombázó repülőgépek pokoli lármával zúdultak le az égből és közvetlen az ellenséges állásokra, tankokra, ütegekre dobták le bombáikat. A stukák.25 süvítése elnyomta a támadó páncélosok zaját, melyek gyakran észrevétlenül már az ellenséges állások előtt álltak, mielőtt védekezni lehetett volna ellenük. A tűzeső mögött motorizált gyalogság biztosította a szárnyakat és megszállta a terepet. A páncélékeket gyakran tartóztatta fel, néhány náluknál fölényesebb tűzerejű, erősebben páncélozott francia tank, de sohasem koncentráltan, így mindig kevesen voltak ahhoz, hogy a támadókat hosszabb időre lekössék. Velük könnyen elbántak a stukák bombái vagy az ellenség oldaltüze.

Ezzel a Heinz Guderian,26 későbbi Vezérezredestől kidolgozott, Hans von Seekt27 és Douhet28 teóriáin alapuló kétségkívül fölényes új hadrenddel: páncélosok, mobilizált gyalogság és légierők összehangolt bevetésével a németek május 20-án elérték a Somme torkolatánál a la Manche csatornát. A brit szövetségesek, belgák és az első francia hadsereg el voltak vágva a főerőktől, melyek a Maginot-vonalat védték.29 Közben Hollandia kapitulált. A kormány és Wilhelmine30 királynő Angliába menekültek. Néhány nap múlva a belga kormány szintén áttelepült Londonba, majd III. Leopold31 király hadseregével együtt letette a fegyvert.
xx

Az ellenfelek repülő-, radar- illetve haditechnikája egyenrangú volt. Világos, hogy mind rombolóerejük, mind veszteségeik is egyenlők voltak. Viszont a németek ipari kapacitása ez időben nagyobb volt az angolokénál. Roosevelt segélye még kezdeti stádiumban volt, így utóbbiak húzták a rövidebbet. A Luftwaffe a brit radarberendezések nagy részét 1940. szeptember közepére kikapcsolta, hogy számítani kellett a repülőterek elleni meglepetésszerű támadásokra. A kezdeti 1500 brit vadászgépből csak valamivel maradt több száznál. Ezeket a vég megsemmisítésüktől tartva ki kellett telepíteni a német repülőgépek hatósugarából. A Royal Navy nagyobb hajóit ugyanez okból már hetekkel ezelőtt északra irányították. A hajóhad távol tartására pedig 60 német tengeralattjáró cirkált a brit partok körül. Az út az invázióhoz tulajdonképpen szabaddá vált! Akkor is, ha erről a „nagy történész” pyrrhoszi győzelme megírásában mélyen hallgatott. A német inváziót csak Sztálin hadserege hiúsította meg.

A balti országok, Finnország, majd a Románia elleni agressziókon kívül, a szovjet aktivitásai a Szovjet Birodalom nyugati régióiban nem kerülhették el a német hadvezetőség figyelmét. A Vörös Hadsereg manőverei csakis nyugati irányba tartottak, egyben rejtett felvonulások voltak, mert a csapatok gyakorlat után is helyben maradtak. Felszerelést vagy utánpótlást szállító vonatokat szintén nehéz rejteni. A demarkációs vonal mögött új repülőterek keletkeztek, melyeken sok száz repülőgép állomásozott. Mind több páncéljármű tűnt fel, melyek furcsa módon egytől egyig gumikerekeken gördültek. Hát ezeket a könnyű páncélosokat nem a járhatatlan eurázsiai sztyeppe védelmére tervezték! Sokkal inkább a gyors előhaladásra az európai aszfaltutakon. Világos, hogy a Vörös Hadsereg Németország, illetve Európa lerohanására készült. Ameddig a Vörös Hadsereg Damoklesz kardjaként függött Németország feje felett, nem vállalhatta az átkeléssel járó rizikót. A Nagy-Britannia ellen készülődő hadosztályokat keletre kellett irányítani.

Bár a Nagy-Britannia elleni bombázásokat tovább folytatták, egyrészt nehogy Sztálin gyanút fogjon, de abban a reményben is, hogy a pusztítások árán békére kényszerítik Churchillt. Churchillnek esze ágában sem volt békét kötni. Churchill Washingtoni követe, aki Európa, a Brit Birodalom és Németország tönkretételéhez olyan sikerrel működött közre, mint Roosevelt vagy Churchill, így találta fején a szöget: „Azért ugrattuk Hitlert a háborúba, hogy megsemmisítsük Németországot!”

Mindenki sejtette, hogy a német-szovjet szövetség nem fog sokáig tartani, de Hitlernek nem hiányzott a háború Oroszországgal, amíg Angliát békére nem bírta. Így kénytelen volt lenyelni Litvánia megszállását, majd bekebelezését a Szovjet Birodalomba. Szovjeték viszont a Romániának nyújtott német garanciát és katonai segélyt nehezményezték. A konfliktusok megvitatására 1940 novemberében Berlinbe érkezett egy szovjet delegáció. Hitler indítványozta a delegáció vezetőjének Molotovnak, hogy a Szovjetunió terjeszkedjen az Indiai-óceán irányába, ahol nem sért sem német, sem olasz, sem japán érdekeket. Molotov nem válaszolt ezen ajánlatra, helyette sorolni kezdte a szovjetek sérelmeit. Összefoglalásként követelve Finnország, Románia, Bulgária és a Török-tengerszoros feletti hegemóniát. A Balkán Európa egyik határköve, délkeleti bástyája, amelyet egyik európai hatalom sem engedhet át egy téridegen hatalomnak! Molotov követeléseit Hitler hadüzenetként értékelte Németország, egész Európa, tehát Nagy-Britannia ellen is. Minden joggal!
xx

Mussolini többször hangoztatta: a Földközi-tenger Nagy-Britanniának csak egy tenger, Olaszországnak az élet! Ezen jelszóval remélte a keleti Mediterrán térséget Olaszország befolyása alá vonni. Líbiát, szemben az afrikai parton, amely 1912 óta olasz gyarmat volt, rengeteg befektetéssel igyekezett mintakolóniává fejleszteni, nagy építőprogrammal, az úthálózatot európai szintre emelni. Líbiát kétszázezres hadsereg biztosította, közben a katonák utat építettek a földközi-tengeri part hosszában, Tunéziától az egyiptomi határig.

Nagy-Britannia feltehető összeomlásával elérkezett az alkalom, amikor Olaszország afrikai tervei megvalósíthatónak tűntek. Az 50 000 brit katona, akik Egyiptomot és a Közel-keletet megszállva tartották, számban csekélynek tűnt az olaszok líbiai hadseregéhez, melyet közben 300 000 főre emeltek. A tengelyhatalmak és Franciaország közötti békekötéssel, francia Tunézia felől nem kellett veszélytől tartani. Egyiptom és a Szuezi-csatorna birtokbavételével a Szudán ajándékként hullana Olaszország ölébe. Egy óriási gyarmatbirodalom Északkelet-Afrikától Eritreával, Abesszíniával, Szomáliáig elérhető közelségbe került.

1940. szeptember közepén 6 motorizált olasz gyaloghadosztály páncélos támogatással indult az Egyiptomot megszálló angolok ellen. A brit hadsereg parancsot kapott a tervszerű visszavonulásra, így az olaszok három napon belül elérték Sidi Barrani-t. A 90 km előretörés utánpótlási nehézségeket okozott az olaszoknak, mert a líbiai határ és Sidi Barrani között nem volt se út, se vasút, csak sivatag. Így bejött az angolok számítása.

Az olasz tengerészet sem tudta az utánpótlást biztosítani, pedig ekkor még a Földközi-tengeren fölényben volt a Royal Navy ellen. Pótolhatatlan időt fecséreltek el az olaszok, amit a britek annál jobban kihasználtak. Szeptemberben egy flottát küldtek a Földközi-tengerre két repülőgép-anyahajóval, rombolókkal, cirkálókkal, radarkészülékekkel felszerelve: a radar az olaszok fegyvertárából hiányzott, de az angoloknak mérhetetlen előnyt szerzett. A flotta, erősítést vitt a máltai brit támaszpontra, majd az Alexandriában állomásozó hajóik támogatásával megszállták Kréta szigetét.

A jelentéktelen kis félszigetre zsugorodott, valaha hatalmas görögség nem kívánt Mussolini imperium romanum-ába besoroltatni, így az angolszászokkal lépett szövetségre. Ezek igyekeztek a görögöket fegyverrel ellátni, a görög szövetséggel próbálták biztosítani balkáni hegemóniaigényüket. A háború, amely Nagy-Britannia és Olaszország között kitört, következetesen Görögországot is magával sodorta. Néhány órával előbb átnyújtott ultimátum után, 1940. október 28-án az olasz hadsereg Albániából behatolt görög területre.

Az angolok rögtön reagálva megtámadták Taranto-t, az olaszok legfontosabb hadikikötőjét, ahol szétbombázták a flotta felét a legszebb zászlóshajókkal és a kikötőt a hajógyárakkal együtt. Ezzel a Royal Navy az olasz flottával egyenlő ellenfél lett a Földközi-tengeren, de még az Adrián is, hogy az olaszok utánpótlását a minimumra korlátozta. A görögök brit segítséggel, mélyen az Albán térségbe verték vissza a támadókat.

A britek néhány héttel ezelőtt még veszélyesnek tartották behajózni a Földközi-tengerre, inkább a Jóreménység foki kerülővel hajóztak át 150 modern, nehéz páncélost Egyiptomba. A tankokkal megerősített egyiptomi expedíciós hadtest a december 10-ére virradó éjjelen Sidi Barranitól délre áttörte az olaszok állásait. A meglepett olaszok rögtön fel is adták a települést. Az elkövetkező pár hétben az angolok 800 km teret nyerve, elfoglalták Tobrukot és a part menti városokat El Agheilá-ig. 140 000 olasz esett fogságba. Cézár légióinak, Egyiptom és Nagy-Britannia meghódítóinak leszármazottaiból. Sic transit gloria mundi,42 mely bölcs szavakat nem ártana a mindenkori győzteseknek sem szem előtt tartaniuk!

Az észak-afrikai siker mellett az angolok mindinkább teret nyertek Szomáliában, Abesszíniában, majd Eritreában. Nem sokkal később, 1941. május közepén, végleg megadásra kényszeríttették az olaszok abesszíniai hadseregét.

Ahogy az olaszokkal ilyen könnyen elbántak, Churchill már újabb front nyitására gondolt a Balkánon. Eden43 Churchill külügyminisztere, egyben a szűkebb hadi-kabinet tagja 1941. februárjában Kairón keresztül Athénbe, majd Ankarába repült, hogy Jugoszláviával, Görögországgal és Törökországgal szövetséget építsen a tengelyhatalmak ellen. Az olaszok elleni sikeren felbuzdulva a görögök készek voltak Nagy-Britannia oldalán tűzbe menni. Jugoszlávia óvatosabb volt. Pál44 régensherceg, aki minden igyekezetével azon volt, hogy országával a háborút elkerülje, nem is engedte be Edent Belgrádba, nehogy Hitlert Jugoszlávia ellen hangolja. A törökök még emlékeztek Nagy-Britannia első világháborús politikájára, ők is nemet mondtak. Churchill azért nem adta fel a reményt. Embert és fegyvert, amit Észak-Afrikában nélkülözni gondolt, átküldte Görögországba, melynek azonban nemsokára kárát vallotta.

Mussolini kénytelen volt katonai segítséget kérni Hitlertől. A 10. német légi hadtest 400 géppel Szicíliába repült. Innen operálva az 1941-es év elejétől kezdték tizedelni az angol flottát és légierőt. Március végéig a Luftwaffe átmeneti fölényt szerzett a Földközi tenger térségében. Ellenségeiknek alig maradt egy tucat bevethető repülőgépük. A Royal Navy jelentős veszteségek után, visszaszorult az Egyiptomi vizekre. Februárban az 5. német könnyű-páncéloshadosztály akadály nélkül áthajózott Észak-Afrikába. Most már egyenlő páncélos erők álltak szemben a líbiai sivatagban, de a tengelyseregek légi fölényével. Március 31-én Rommel45 El Agheilá-nál erős légi támogatással támadt az angolok állásaira, melyeken rögtön át is tört. Néhány napon belül bevették Bengázit. Ekkor két éket képezve, az egyik páncélosztály a tengerpart mentén szorította vissza az ellenséget, míg a másik a sivatagon keresztül toronyiránt 10 nap múlva elérte az egyiptomi határt, elvágva az angolok visszavonulási útját. A visszavonuló angolok -már akik nem estek fogságba- Tobruk körül hídfőállást képeztek, amit sikeres tengeri utánpótlással hónapokig tartani bírtak
xx

Egyelőre sikerült a németeket Moszkva előtt feltartóztatni, de egy japán támadás keleten halálos döfést jelentett volna a szovjetnek! Ha Japán megszerzi a szomszédos Szibéria mérhetetlen nyersanyagkészletét, Németország az európai Oroszországot, Amerika soha nem válhat világhatalommá. A szovjetek elleni háborútól vissza kellett Japánt tartani, bármily áron is!

Churchill többször is említi visszaemlékezéseiben, hogy az amerikai titkosszolgálat megfejtette a japán rádiójelentések rejtjeleit. Roosevelték elégtétellel olvasták a berlini japán konzul jelentését: ha Amerika Japánnal háborúba lép, Hitler hadat üzen az Egyesült Államoknak. Íme a rejtett kiskapu háborúba vinni Amerikát, csak óvatosan kell feltárni! Hitlert újabb kelepcébe csalni, így végre beválthatja szavát, melyben katonai segítséget ígért Lengyelországnak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak, hogy Európát csatasorba állítsa a tengelyhatalmak ellen.

Még a fegyverszünet megkötése előtt adta át a francia kormány az Indokina és Kína közötti határ felügyeletét Japánnak. Ezzel elvágta Csang Kai-sek legfontosabb összeköttetését amerikai támogatóival. Elképzelhetetlen, hogy Washington tudta nélkül, ha nem utasítására cselekedett! A következő évben, a Vichy-i kormány engedélyezett indokínai gyarmatán támaszpontokat Japánnak, hogy egy esetleges brit invázió ellen közösen védekezzenek. Ennek értelmében 1941. július közepén japán csapatok szálltak partra Indokinában. Épp erre vártak Roosevelték! Washington rögtön követelte Indokina semlegesítését. Nyomatékul zároltatott minden Japán kontót és embargót hirdetett, amíg Japán a követelését nem teljesíti. A Londonba menekült holland kormány leállította indonéziai gyarmatáról az olajszállítást. A japán ipar olaj és nyersanyag nélkül maradt, vagyis alternatíva elé került: éhen hal, vagy áttöri a blokádot. A dilemma kormányválságra vezetett. Konoye60 miniszterelnök, aki kiegyezésre törekedett az angolszászokkal, visszalépett. Helyette a tábornokok alakítottak kormányt, akik a támadást tartották a legjobb védekezésnek. A németek Moszkva előtt álltak, Nagy-Britannia saját szigete védelmével volt lekötve. Japán katonakormánya elég erősnek vélte magát az ázsiai térségben szembeszegülni az angolszászokkal. Japán washingtoni követe 1941. december 7-én, 13 órára megjelent az Egyesült Államok külügyminisztériumában a hadüzenettel, de Roosevelt minisztere, tudván mi járatban van, golfozni ment! Így fél óra múltán, még a hadüzenet átnyújtása előtt, japán repülők támadtak Amerika hawaii támaszpontjára, Pearl Harbour-ra.61 Szétbombázták a kikötőben horgonyzó csendes-óceáni amerikai flottát, meg a repülőtereket. Nehogy a füst gátolja a japánok navigációját, nem borították lángba az amerikaiak üzemanyagkészletét, aminek a háború további fázisában az angolszászok jó hasznát vették. Az anyagi károk mellett 2400 amerikai esett el és majd annyi sebesült meg. Cavitét, az amerikaiak Fülöp-szigeti tengeri bázisát két nappal később rombolták szét, majd vadászatot indítottak a még épen maradt ellenséges hajókra. Szingapúr előtt elsüllyesztettek két éppen beérkezett brit cirkálót. A Fülöp-szigetek északi részén japán csapatok szálltak partra és elűzték az amerikaiakat ottani támaszpontjaikról. Megszállták a kínai kikötőket Hongkonggal együtt, ahol a britek épp karácsony napján kapituláltak. Az angolok tengerről bevehetetlennek tartott szingapúri tengeri támaszpontját, a Malájföldön partra szállt japán egységek a szárazföld felől rohanták le 1942 februárjában. Majd megszállták Burmát, ezzel megszűnt az angolszászok utolsó megmaradt összeköttetése kínai szövetségeseikkel. Burma felől pedig, már Brit-Indiát fenyegette a japán invázió. Végül 1942 elején megszállták az Indonéz-szigeteket, Új-Guinea északi részét, a Salamon és a Gilbert-szigeteket. A japán impérium „ázsiai jólétközössége” egy csapásra valósággá vált, bevehetetlennek vélt szigetláncolattal az anyaország körül.

Az Amerikát ért támadás visszavágást követelt. Az amerikai polgár eddigi semleges tartása rögvest marciálissá változott. Éppen most, a legrosszabb időben, Hitler és Mussolini nagy szívességet tettek Rooseveltéknek, amikor 1941. december 11-én hadat üzentek az Amerikai Egyesült Államoknak. Eddig csak Roosevelt62 és háttere viseltek hadat a tengelyhatalmak ellen. Az amerikaiak nagy többsége inkább a németeknek szurkolt a szovjet elleni háborúban, de erre a kihívásra még Roosevelt ellenfelei is saját hazájuk mellett kényszerültek dönteni! A biztonság kedvéért Roosevelt okos tervszerűséggel már 1940 augusztusában bevezette az általános hadkötelezettséget az Egyesült Államokban. Persze a háború előretervezésével igazán csak a nürnbergi, illetve tokiói vádlottakat illik tekinteni!
xx

Amíg a 6. Hadsereg Sztálingrádot ostromolta, oldalai erők híján alig voltak biztosítva. Északnyugati és déli szárnyait a 3. és 4. Román hadseregek biztosították. Ismerve az erőviszonyokat, a front tábornokai Sztálingrád feladását tanácsolták és a nagyon is gyéren biztosított, 4000 kilométerre nőtt arcvonal megrövidítését, visszavételét a Donra, de Hitler úgy gondolta „a Vörös Hadsereg már szét van verve!” Egyben megtiltott minden diskurzust a visszavonulásról.

A Vörös Hadsereg emberfölénye még most is többszörösen meghaladta a tengelyhatalmak erejét. A 10-12 millió, nagyrészt aktivált tartalékos bőven kitöltötte a 4 millió fogságba jutott vagy elesett bajtársaik helyét. Ezen kívül 1 millió újonc kiképzése is befejeződött, akiket most csatasorba állíthattak.

Az oroszok számbeli fölénye mellett mind nagyobb arányba kerültek bevetésre új fegyvertípusaik.65 Először is a T 34-es harckocsi, amely 76,2mm-es amerikai löveggel és amerikai lövegirányzékkal volt felszerelve és terepjáró-képessége felülmúlta az eddigi német típusokat,66 Továbbá a sztalinorgona, vagy ahogy az oroszok becézték, a katyusa, főleg amerikai terepjáró gépkocsira szerelt rakéta sorozatvető. Ezek miután lövéseiket leadták, néhány percen belül helyet változtattak, így az ellenséges visszavágás már nem találta őket régi helyükön. A harcos személyi fegyverként géppisztolyt kapott, melynek dobtára 72 db lőszert fogadott. Mindezen fegyverek a kor legjobb fegyverei közé tartoztak.

A déli arcvonalon Sztálingrád mögött az oroszok 9 pihent bár részben tapasztalatlan hadseregcsoportot (amit ők frontnak neveztek) bírtak a leharcolt, de rutinos két ellenfeles hadseregcsoporttal szemben felsorakoztatni. A nyáron még egyes szovjet katonák félkész fegyvertussal álltak az arcvonalban. Most új T 34-es páncélosok mögött automata fegyverekkel a kezükben, amerikai konzervekkel megrakva indultak ellenoffenzívára. Hála Roosevelt nagylelkűségének annyi muníciójuk volt, hogy aknavetőikkel, egyetlen ellenséges katonára 10-20 gránátot is ellőhettek, ameddig azt el nem találták.

A Vörös Hadsereg ellentámadása 1942. november 19-én indult meg, természetesen a sztálingrádi arcvonal leggyengébb pontjain, az északi és déli szárnyakon. a 3. és 4. Román hadseregek állásai ellen. A támadás gyorsan szétszórta a románokat és 4 nap múltán körülzárta a Sztálingrádot vívó 6. Hadsereget. A bent rekedtek parancsot kaptak a város tartására és megtiltottak mindennemű kitörési próbálkozást. Az összeköttetés megteremtésére a körülzártakkal, mindjárt december közepén támadást kísérelt meg két páncélos hadtest mögé összevont néhány leharcolt hadosztályból összeállított kötelék, de ereje túl gyenge volt az orosz zárgyűrű áttörésére.

A mínusz 40 fokos hidegben a folyók nem képeztek már akadályt, így a Vörös Hadsereg nekilátott a „B” Hadseregcsoport Don előtti állásait egymás után felgöngyölíteni. A hadseregenkénti kétszáz km széles védvonal minden erőt lekötött az arcvonalra. Második, netán harmadik védvonal, vagy tartalék képzésére nem tellett az állományból, de a Wehrmacht is alig rendelkezett hátországi tartalékkal. Az egyetlen tartalék az 1. Magyar Páncéloshadosztály csak Hitler személyes utasítására volt bevethető, de ő 4 napot késleltette a mobilizációt mikor a Vörös Hadsereg már áttörte a frontot. Így az ellenség többszörös túlerejével szemben lehetetlen volt a Don frontot tartósan megvédeni, amikor az ellenség kilométerenként 132 lövegből tüzelt és kilométerenként több mint 13 tankkal támadott.

A 8. Olasz hadsereget az Alpini hadtest védvonalán törték át az oroszok. A hadtest keményen védekezett, majd 70% feletti veszteség után visszavonultak, de az épen maradt seregtestek sem tehetek mást, ha nem akartak fogságba esni. A visszavonuló olaszok után 80-90km rés maradt védtelenül a 2. Magyar hadsereg déli szárnyán. A kialakult fronthelyzet és az ellenséges túlerő ellen, csak a tervszerű visszavonulás mentette volna meg a 2. Magyar hadsereget, mégis parancsot kapott a helytállásra, de 34 mm-es páncélelhárító lövegei nem bírták keresztülütni a T 34-esek páncélzatát. Az orosz tankok feltartóztathatatlanul gázoltak át a honvédek lövészárkain. A 200 ezernek jó része elesett, megfagyott a hómezőkön vagy fogságba esett. Legfeljebb negyedük tért csak haza. Végül a 2. Német hadsereg arcvonalát törték át és kényszeríttették visszavonulni. Hitler parancsa ellenére, „minden német katona váljon betonerőddé” többé-kevésbé rendezetten visszavonultak. Visszavonulásuk fedezésére déli szárnyuk utóvédjeként a magyar III. hadtest szolgált, amely az összes védők közül utolsónak hagyta el a Dont. Ezzel nagyban segítve a 2. Német Hadsereg sikeres kivonását Voronyezsből.

Az orosz arcvonal január végén már 200 kilométerre állt Sztálingrádtól nyugatra. Következő céljuk a Kubánban operáló „A” Hadseregcsoport elvágása, majd megsemmisítése volt, de a 4. Páncéloshadseregnek sikerült Rosztov előtt egy keskeny kaput nyitva tartani, amelyen az 1. Páncélos hadsereg kijutott a kelepcéből. A 17. Hadsereg -parancsra- hídfőt alkotott a Kubán-vidékén, a Kercs-félsziget előtt, amit még hónapokig tartott a túlerő ellen.

Közben a 6. Hadsereg sorsa válságosra fordult. A légihídon beígért utánpótlásnak csak egyharmada érkezett be. Ez akció során ezer repülőgép veszett el, jó részük személyzetével együtt. A bent rekedtek esélye úgy a felmentésére, mint a kitörésre kilátástalanná vált, hogy utánpótlás hiányában, 1943. február 2-án kapitulálni kényszerültek.
xx

A világtörténelem eddig legnagyobb deszant hadművelete időpontjául az 1944. június 5-e és 7-e közötti kora reggeli órákat választották, teliholdkor a kedvező tengeri áramlás miatt. A hadművelet nyitánya az észak-francia és belga közlekedési gócokra szórt 66000 tonna bombával kezdődött. Ezután az angolszász légierők, a parti védelmi állásokat támadták megszakítás nélkül, de az erős ködben inkább a part menti városokat bombázták szét. Június 6-án 0 óra 15 perctől 20000 ejtőernyős szállt le a Cotentin-félsziget több pontján, hogy a parti őrséget hátba támadják és lövegeiket lehetőség szerint – semmisítsék meg. Az ejtőernyősök parancsot kaptak: fogolyejtés nincs! Ez a parancs átszivárgott más inváziós egységekhez is, ők is gyakran végeztek foglyul ejtett ellenfeleikkel. Hát itt is volt komisszárparancs! De a győztesek ugye győztesek, a vesztesek pedig háborús bűnösök.

Az ejtőernyősök zavart keltettek és megerősítették a németek azon feltevését, hogy itt csak elterelő támadást színlelnek a szövetségesek. Az igazi invázió majd Calaisnál várható. Az angolszászok a túloldalon, Dover környékén több ezer lőszerládát, teherautó és tank attrappot állítottak fel, ellenségeik megtévesztésére. Ezért nem reagáltak elég gyorsan, hogy az invázorokat a tengeren vagy legkésőbb a partról visszaverjék. A későn beérkezett páncélos egységeket, még mielőtt felfejlődhettek volna a támadásra, szétbombázták a szövetséges légierők.

Reggel 6 óra 30 perctől kezdtek partra szállni az Orne-folyó torkolata felett az 1. Kanadai és 2. Brit hadseregek előőrsei és gyér veszteséggel megszállták a partot.

Velük egy időben a carentáni-öböl északi oldalán az 1. és a 3. amerikai hadseregek támadtak. Hogy embereiket motiválják hadpszichológusok amerikai neveket: Utah Beach, Omaha Beach, Juno Beach adtak a partoknak, ahol seregeik landoltak. Épp itt, ahol a német védelem legjobban volt felkészülve. A landolt ejtőernyős egységek nem bírták teljesíteni feladatukat: a parti őrség és ütegek kikapcsolását. A támadás első napján rettenetes veszteségeket szenvedtek el az invázorok. Számtalan szétlőtt, elakadt roncs hevert, a tengerben, és a naszádokból egyetlen tank sem jutott ki a partra. A tenger vizében ezrével hányódtak a halott katonák, mások a strand homokjában lelték halálukat. Akik épségben lábaltak ki a tengerből többségben demoralizáltan értek partra, további szolgálatra alkalmatlanul. Eisenhowernek volt persze elég embere, sőt még több fegyverzete és muníciója a kiesettek azonnali pótlására.

Az angolszászoknak sikerült az első héten két teljes hadsereget 50000 járművel partra tenni, azon felül 100000 tonna szállítmányt a csapatok szükségleteinek fedezésére. Az üzemanyag szállítására egy tengeralatti vezetéket fektettek, ami ha nem is számított technikai újdonságnak, de nagyszerű ötlet volt.

Az amerikaiak sikeresen áttörtek a Cotentin-félsziget túloldalára, majd megadásra kényszeríttették a félsziget északi csücskébe szorult ellenséges erőket. A cherbourgi kikötő birtokában a logisztika sem jelentett problémát. Ezután offenzívába kezdtek déli irányba. Bár hatalmas légi fölényük minden lépésüket előkészítette és támogatta, kemény ellenállásba ütköztek. Több ezer tonna bombával sikerült St.Lo-nál áttörni a frontot és július végére elérni Avranches-t. Ezzel a Cotentin-félsziget nagyobbrészt kezükben volt.
xx

Churchill bármennyire is próbálta Európa délkeleti szárnya stratégiai fontosságát az amerikaiaknak érthetővé tenni, figyelmen kívül hagyták a tényeket, ami a Roosevelt-kormány megbocsáthatatlan felelőtlensége. A nyolcadik hadsereg bevetésre készen állt Észak-Afrikában, csak csapatszállító hajókra lett volna szükség átszállítani a Balkánra. Néhány hadosztály az oroszok előtt megszilárdította volna balkáni pozíciójukat, elejét véve a görög polgárháborúnak és biztosította volna számukra Horvátországot, Szlovéniát, a Kárpát-medencét és Csehországot. Az Athénba későn beérkező egyetlen brit hadosztály már csak arra volt elég, hogy Attikát megtisztítsa a kommunistáktól.

A washingtoni háttérhatalom világpolitikai méretekben gondolkodik. Győzelmük után örök békét ígértek a világnak. Ezt garantálja a frissen alapított Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és a Nemzetközi Valutaalap,90 Nemzeti kicsinyeskedés vesse alá magát a szupraliberális globalizmusnak! Az örök béke felett pedig négy világrendőr őrködik majd: az Egyesült Államok, Szovjet-Oroszország, Nagy-Britannia és Kína.

A halálos beteg Rooseveltet 1944 végén negyedszer is az Egyesült Államok elnökévé választatta a háttérhatalom. Mellette 25 millió amerikai szavazott; Deweyre,91 az ellenjelöltre 22 millió. Az amerikai választási szisztéma szerint a szavazók az elektorokra voksolnak, akik azután az elnököt választják meg. A választóknál egészen más eredmény született Roosevelt javára. Ő 432 szavazatot kapott, Dewey csak 99-et.

A Második Bécsi Döntés a Déli-kárpátokat Romániánál hagyta. Most a román átnyergelés szabaddá tette az utat a szovjet hadsereg előtt. A Vöröstorony-hágón át elözönlötték Erdélyt. A keleti kárpátokról átvezényelt 2. magyar páncéloshadosztály, négy magyar gyaloghadosztály, és két SS lovasbrigád csak lassítani, de feltartóztatni nem bírták a két orosz páncélos hadsereget. A Balkán felől 120 szovjet hadosztály tört az Alföldre, 25 magyar és 15 német hadosztály ellen. Debrecen előtt német páncélosok zárták el az oroszok útját, de négy hét után az ellenséges túlerő nyomására védelembe vonultak a Tisza nyugati oldalára. Ezalatt a Kárpátokat és Erdélyt védő seregek is visszavonultak, mielőtt Balkán felől az alföldre özönlő Vörös Hadsereg a hátukba kerül.

A Kárpátokkal Magyarország a háborút elvesztette! Egy évvel előtte Hitler maga is így nyilatkozott Horthy Miklós92 kormányzónak: „Ha a bolsevisták a magyar Alföldre betörnének, elvesztettük a háborút”. Az angolszászok, hivatkozva Sztalinnal kötött teheráni alkujukra, elutasítottak minden tárgyalást. A szövetségesek a feltétel nélküli kapituláció mellett a német szövetséges megtámadását is követelték, de erre sem a kormányzó, sem a katona a fronton nem volt hajlandó. Akkor sem, ha a szövetségi viszonyt Hitler rúgta fel Magyarország megszállásával. A kormányzó fegyverszünetet kért a Szovjettől és 1944. október 15-ére minden fronton tűzszünetet rendelt el. A megszálló németek haladéktalanul cselekedtek. Foglyul ejtették a kormányzót és kényszeríttették új kormány kinevezésére, amely fenntartotta a német szövetséget, és tovább folytatta a háborút. A Teheráni Paktum kitartásra késztette a magyarokat a már vesztett háború mellett. A frontkatona, a legfelsőbb hadúr által, katonai esküje alól feloldva, választhatott: megadja magát az ellenségnek, vagy arcvonalba áll a Duna jobb partján és ellenáll a szovjet túlerőnek, amíg a nyugati szövetségesek ideérnek, hogy talán a Dunántúl ne kerüljön szovjet megszállás alá.93 Csak néhány századra való ember tette le a fegyverét, a honvéd a harcot választotta Szibéria helyett.
xx

Vajon e rettenetes világégés után egyedül a Német Birodalom kapitulált, vagy egész Európa? A bombák melyek Kölnre, Londonra, Milánóra, Párizsra, Normandiára hullottak, nem rombolták-e szét a British-Empire-t vagy a Francia-Gyarmatbirodalmat is? A bolsevizmus Németország feletti győzelme egyúttal a bolsevisták Oroszország feletti győzelmét is jelentette. A bolsevizmus győzelme egy anakronisztikus rendszer győzelmét jelentette, amely a tőle leigázott népek erkölcsét rongálta, politikai és gazdasági fejlődését akadályozta. Ezért maguk az oroszok is e rendszer áldozatai, amely több évtizedes stagnálás és gazdasági fejetlenség által Oroszországot tönkretette.

A háború győztesei a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok lettek, illetve a Sztálin-klikk és az a nemzetközi tőkeoligarcha, amely a háborút Amerikából pénzelte. Eme győzelem után Washington és Moszkva politikája határozott a világban, melybe egyetlen európai államnak, még kevésbé európai politikusnak van beleszólási joga. Az első világháború nem volt elég a korabeli Európa legerősebb hatalmának teljes legyőzésére, sem Európa szétdúlására. A második testvérviszály Európa nemzetei között nemcsak Németországot de egész Európát, fél-fél részben a Szovjetunió, illetve az Egyesült Államok csatlósává degradálta! Két, bár rokon, de téridegen hatalom osztozott meg Európán.

Az utókor feltehetőleg 1945 májusától számítja majd az európai kultúra letűnését, illetve az euró-atlanti civilizáció kezdetét.
xx

11. A hidegháború.

Potsdamban a megszállt Berlin egyik elővárosában ültek utoljára egy asztalhoz a győztesek, hogy a jaltai, illetve teheráni osztozkodást foganatosítsák. Amíg a győztesek Potsdamban tárgyaltak, a két frissensült szuperhatalom, Szovjet-Oroszország és az Egyesült Államok ideológiái már háborúban álltak egymással Kínában, Vietnamban, Görögországban.

A jaltai megállapodás szerint a négy győztes hatalom: az Egyesült Államok, Szovjet-Oroszország, Kína és Nagy-Britannia a háború után, mint világrendőrök őrködnek az örök béke felett. Csupán az ideológiai nézeteiket felejtették el a békegyártók összeegyeztetni, mert mindegyik békeharcos a saját ideológiájában látta a béke zálogát. Sztálin elvtárs elérkezettnek vélte az időt, hogy a világ proletárjait saját uralma alatt egyesítse. Amerika urai persze a maguk liberális-kapitalista American way of life-ban1 látták az utat a freedom and peace2 felé. A világrendőrök egyike, Kína, még mindig polgárháborúban állt. Itt már összecsaptak a győztesek ideológiái. A szovjet hadsereg, amely Japán összeomlása után Mandzsúriát és az északi Kínát megszállta, ellátta Mao Ce-Tung3 vörös hadseregét fegyverrel, amíg az amerikaiak régi szövetségesüket, a bal-nemzeti Csang Kai-sek4 Kuomintang5 Pártját, illetve rendszerét támogatták. Nagy-Britannia gazdasági ereje már az első világháborúban is gyengének bizonyult. A második háborút Amerika támogatása nélkül nem lett volna képes végigküzdeni. A majd milliófős hadsereget, amely a háború végén fegyverben állt, nem bírta az ország tovább finanszírozni. Franciaország, amelyet udvariasan szintén a nagyhatalmak közé soroltak, sem volt jobb helyzetben, mint Nagy-Britannia. Az újra francia gyarmattá lett Indokinában éppen akkor kiáltotta ki Ho Si Minh6 a kommunista Vietnami Köztársaságot. Így aztán az örök béke ugyancsak várathat magára!
xx

Hamburgtól Triesztig húzódott a demarkációs vonal, amely Európát két világra osztotta. Churchill vasfüggönyre keresztelte el művét, a nyugatot pedig szabad világnak. A Szovjet Birodalom béketábornak nevezte magát. A béke jól választott szlogen volt. A tábor viszont nagyon is jól karakterizálta ezt a rendszert, amely a fél világot internálótáborba zárta.

Oroszország hatalmi gyarapodása késztette Churchillt -akit közben premieri hivatalából kiszavaztattak-, hogy magánemberként figyelmeztesse Amerikát a fenyegető szovjet veszélyre. Amerikában Truman9 elnökhelyettes örökölte az elnöki hivatalt, miután Roosevelt két héttel Németország fegyverletétele előtt meghalt. A rossz lovat vágtuk le! Sorry -jellemezte Churchill az új szituációt, amikor rájött, hogy nemcsak Németországot, Európát, de a Brit világbirodalmat is szétbombáztatta! Truman reagált Churchill intelmeire és kiadta a Truman-doktrínát, melyben gazdasági és katonai segítséget ajánlott minden szovjetektől fenyegetett népnek. Ezzel az Egyesült Államok a szabad világ gyámjává vált. Azon államok közösségének, melyek a liberális-demokrata államrend hívei voltak. Ez egyben Samu bácsi gyámságát is jelentette, a testvérháborúban elgyengült, hatalmát vesztett, kettészakított Európa felett, minden előnyével és hátrányával együtt. Ez időben persze örülhettek azon európai nemzetek, akiknél az amerikaiak voltak megszállók vagy „felszabadítók”, és nem a szovjetek.

A győztes hatalmak 1947-ben békét kötöttek Olaszországgal, Finnországgal, Magyarországgal és Bulgáriával. Ezzel minden legyőzött nép olyan kormányt kapott, amilyent a győztesek szerint érdemelt! Románia és Bulgária végérvényesen népköztársaságokká lettek. Magyarországon a bátrabb ellenzéki politikusokat Oroszországba deportálták, vagy kirakatperekben tüntették el őket a közéletből. A megfélemlített pártok aztán 1948-ban beleegyeztek a népfront-kormányba, ami a kommunisták hatalomra jutását jelentette. Csehszlovákiában a kommunisták kormányválságot idéztek elő, egyben fegyveres KP tagok szállták meg a kormányépületeket és átvették a hatalmat.

Tito megtagadta a kompromisszum nélküli engedelmességet a moszkvai központnak, ezzel megtörtént az első szakadás a kommunista világban, de a kommunista egypártrendszer megmaradt Jugoszláviában. Végre megértették Washingtonban a balkáni sarok fontosságát, hogy pénzzel és fegyverszállításokkal életben tartották Tito felemás rendszerét a Szovjet Birodalom összeomlásáig. Jugoszlávia kilépésével a szovjet blokkból, véget ért a görög polgárháború, ahol ekkor egy nyugatbarát rendszer jött létre.
xx

Berlinnek mind a négy övezetében 1946 nyara végén választásokat tartottak, melyen a kommunisták a 20%-ot sem érték el. Vita kezdődött a megszállók között, kinek az emberei, illetve melyik párt kormányozza a várost? A vita a két szuperhatalom közötti polarizáció következményeként mind hevesebb lett, végül 1948. június végén Berlin város kormánya a szovjet szektorból átköltözött a nyugati övezetbe. Az oroszok ekkor a keleti szektorban, nekik tetsző új emberekből alakítottak városi végrehajtó hatalmat. A berlini eseményekkel egy időben -az infláció leküzdésére- szükségessé vált a valutareform. A valutakérdés felett aztán végkép meghasonlottak a volt szövetségesek. A nyugati szövetségesek Tri-zoniában és Berlin nyugati szektoraiban új márkát adtak ki. Két nappal később a szovjet zónában is új pénzt hoztak forgalomba. Azon kívül az oroszok visszavonták delegátusukat a szövetséges ellenőrző bizottságból, és lezárták a szovjet zónán keresztül Berlinbe vezető szárazföldi és vízi utakat az áruforgalom és a személyforgalom számára.

Az amerikaiak légihidat szerveztek Berlin nyugati szektorai ellátására. Repülőgépeiken élelmiszert, üzemanyagot, szenet, mindazt, ami egy kétmilliós város szükségleteit fedezi, szállítottak a körülzárt városrészbe. Lehet, hogy ez az erőpróba mentette meg a békét, mert igazolta Truman Containment11 politikájának komolyságát, egyben az amerikai hadsereg erejét és teljesítőképességét.

Végül az angolszászoknak meg kellett állapítaniuk, hogy egy esetleges Európa elleni szovjet támadást csak a németek képesek megállítani, tehát Németországot minél előbb integrálniuk kell rendszerükben! Tri-zoniában felállítottak egy alkotmányozó tanácsot, amely a jövő Németország alkotmányát kidolgozza. A németek viszont elvetették előbbi nemzeti rendszerüket és többségben, a győztesek sajtójától menedzsert pártokra szavaztak. Az 1949-ben alapított Német Szövetségi Köztársaságban a polgári kereszténydemokraták alakítottak kormányt és a szociáldemokraták képezték az ellenzéket. A szovjet megszállási zónában az oroszok az egyesített munkáspárt embereiből nevezték ki a Német Demokratikus Köztársaság kormányát. Ezzel két német állam alakult, egymással szemben álló politikai és gazdasági rendszerekkel. Így adódott, vagy így lett kitervelve? Mindenesetre mind Németország, mind Európa ketté lett osztva a vasfüggönnyel. Ezzel, egész Európa mint hatalmi tényező, végleg eliminálva lett!

A nyugat-európai államok számára kellemes volt Amerika védőpajzsa mögött csak saját javukra gondolni; ezért szívesen akceptálták az amerikai hegemóniát. A szörnyű nagynak látszó Szovjet Birodalom fenyegetésére most az angolszászok látták jónak a megmaradt Európát egyesíteni. Nagy-Britannia, Franciaország, a Benelux-államok és Dánia alapították 1948-ban a Nyugat-Európai Uniót, amelyhez Svédország csak gazdaságilag csatlakozott. A berlini blokád idején az Egyesült Államok, Kanada, Nagy Britannia, Franciaország, a Benelux-államok, Norvégia, Dánia, Izland, Olaszország és Portugália az Észak Atlanti Védelmi Szövetségbe (NATO) tömörültek a szovjet veszély elhárítására. Sztalin szembesülve a nyugati szövetségesek elszántságával, hogy nem hagyják magukat Berlinből kiszorítani, feloldotta Berlin blokádját.

A szovjettől megszállt országok moszkvai utasításra létrehozták az atlanti szövetség ellentáborait: előbb a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát a Szovjetunió, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia részvételével, melyhez később Kelet-Németország is csatlakozott, majd ennek katonai hasonmását, a Varsói Szerződést.

A kínai polgárháborúban, amely 1927 óta zajlott, győztek a kommunisták szovjet fegyverekkel és elűzték a nemzeti kormányt a dél-kínai Tajvan-szigetre. A nemzetieket az amerikai kormány támogatta, amíg az amerikai sajtó csak kritizálta. Persze a Kuomintang rendszer vereségéhez a húsz éves polgárháború alatt rettenetesen elterjedt korrupció is hozzájárult, ami a liberális rezsim velejárója. Pekingben a mandarinivadék Mao Ce-tung 1949. október 1.én kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot. Ezzel a bolsevista béketábor 900 millió rabszolgára gyarapodott.
xx

Palesztinából az utolsó brit csapatok 1948. május 14-én vonultak ki. Bevándorolt zsidók még aznap kikiáltották Izrael Államot. A gyarmatosítók kivonulásával háború tört ki az őslakos arabok és bevándorlók között. Az arab államok a palesztinaiak segítségére siettek, de a diaszpórában élő zsidók időben ellátták fegyverekkel testvéreiket. Az arabok számbeli fölénye ellen győzött az izraeliek modernebb fegyverzete. Rövid háború után utóbbiak kibővítették területüket és elűzték a palesztinaiakat szülőföldjükről. A világközvélemény nyomására, 1949 végén az ellenfelek egy nagyon is törékeny békét kötöttek. A háborút követő béketárgyalásokon főleg Jeruzsálem, a három világvallás: iszlám, kereszténység és a zsidóság szent városa birtoklásáért folyt a vita. Jeruzsálemet egyelőre megosztották zsidók és arabok között.

A Biblia, a zsidók hit és történelemmitológiája, egyben a mohamedánok és keresztények szent könyve szerint, már az ókorban megpróbáltak zsidó törzsek a palesztinai tengerparton megtelepedni. Csakhogy itt más, a magukénál magasabb kultúrájú népekre találtak, melyek régóta itt éltek és keményen védelmezték hazájukat. Valószínű -ahogy ez nomád népeknél szokásos- zsidó törzsek egymás között is háborúzhattak a legelők és ivóvíz megszerzéséért. József eladása Egyiptomba egy törzsi háború végaktusa lehetett, amikor a vesztes törzs népét, vagy vezetőit rabszolgaként eladták. Az is lehetséges, hogy József törzse, hogy biztosítsa magának Gozen gazdag legelőit a Nílus-delta keleti részén, szövetkezett a hikszoszokkal, akik ez időben meghódították az északi Egyiptomot. Idővel József törzse magas pozíciókba jutott Egyiptomban, ami más zsidó bevándorlókat is ide vonzott. A hikszoszok kiűzése után a zsidókat kényszermunkára ítélték, ami Mózes népét négyszáz éves tartózkodás után, Ke. 1225 körül kivándorlásra késztette Egyiptomból. Tulajdonképpen Mózes volt a zsidó vallás szellemi atyja. Az ő törvénykönyve, a Tóra, a zsidó vallás alapja. Az egyistenhit tézise és a hit, hogy Jahve a zsidóságot saját népévé választotta. Ez a tézis, amely a zsidókat évezredek sikerein és viszontagságain átsegítette.

Mózesnek hazát kellett keresnie Egyiptomból kivándorolt népének, ekkor visszaemlékezett, vagy kitalálta Ábrahám történetét, hogy Jahve néki és ivadékainak adta Kánaánt, az ígéret földjét. Ennek pedig, a filiszterek partvidékének kell lennie. Ezóta vindikálják a zsidók Palesztinát.

Még eltelt 200 esztendő, amíg a zsidók a Kánaániakon -akik akkor a Palesztinát lakták- úrrá lettek és Kr. e. 1004-ben megalapíthatták a maguk királyságát. Ez a zsidó állam nemsokára szétvált Izraelre és Júdeára, melyek nem csak a szomszéd népek, de néha egymás ellen is háborút viseltek. Babilon királya Kr. e. 600 körül betört Júdeába, majd bevette Jeruzsálemet. Itt leromboltatta a templomot és a város előkelő polgárait Babilonba hurcolta, ami balga tettnek bizonyult, mert a kitelepítettek néhány év alatt destruálták birodalmát és átjátszották a perzsák kezére. A perzsák hazaengedték a zsidókat a fogságból és újra felépítették a jeruzsálemi templomot. De csak kevés zsidó tért vissza Babilonból hazájába. Az otthon maradottak is a diaszpórában keresték boldogulásukat, a levantei birodalmakban, a görög világban vagy a feltörekvő Rómában. Végül csak egy theokrata kisebbség maradt a zsidó államban, kiket egy papi szenátus kormányzott, előbb perzsa, később görög fennhatóság alatt. A vallásuk betiltása miatt a Szírek ellen felkelt makkabeusok Kr. e. 143-ban újra kiharcolták a független zsidó államot, amely 100 évvel később a pártusok elleni háború során római uralom alá került. Egy újabb felkelés eredménye a római világhatalom ellen, a maradék zsidó állam megsemmisülése és a jeruzsálemi templomerőd lerombolása lett. Ezután a zsidó állam 2000 évre megszűnt létezni.

Néhány évvel Jeruzsálem lerombolása előtt tanított Jézus Krisztus, aki a zsidóknak és a világnak megváltást ígért. De a zsidók a Messiástól nemzeti nagyságuk visszaállítását és ellenségeik feletti győzelmüket várták. Jézus tanítványai megkezdték a zsidó vallás reformálását, de amikor nemzsidókat is megkereszteltek, végleges lett a szakadás. Mohamed 600 évvel később új vallást alapított. A zsidók fontosabb törvényeit bevette a Koránba, hogy a zsidókat az iszlámhoz térítse, de ők kitartottak zsidóságuk mellett.

Amely országban zsidók élnek, vallásuk exkluzív tartása miatt csak 1-2%-os kisebbséget képeznek. A zsidók a görög-római, majd később az euró-amerikai civilizációk liberális fejlődésében úgymond élesztőként hatottak. Vezetőik meggazdagodtak és kivételes hatalomhoz jutottak, hogy főleg politikai ambícióik ellenszenvet és visszatetszést váltanak ki ellenük az már természetes.

Egy civilizáció bukása hatalomváltással jár, a régi és új hatalmasok törvényszerű viszálykodásaival. A hanyatló civilizáció vallását felváltó új religio intoleranciája más vallásokkal szemben, néhány generáció idejére elűzi a zsidókat az állami pozíciókból. Ez a letűnő Római Birodalomban sem történt másként. Az új keresztény egyház megtiltotta híveinek a pénz kölcsönzését kamatra, -hogy a fizetésképtelen adós, vagy gyermeke, ne válhasson rabszolgává- de a zsidóknál szemet hunyt és meghagyta régi mesterségüket: a pénzüzletet. Őnekik szabad volt kamatra pénzt kölcsönözni. Így a zsidók sikeresen túlélték a középkort. Hiszen a hatalmasok a középkorban is rá voltak utalva a zsidók pénzére.
xx

A Szovjet Kommunista Párt 20. kongresszusán az új vezetők elítélték Sztalin terroruralmát és személyi kultuszát. Hruscsov az áldozatok számát, akik munkatáborokba kerültek, vagy ott elpusztultak, 60 millióra becsülte. Ez persze nem gátolta az új vezetőket a munkatáborokban kitört lázadások véres leverésében, de megkezdték a fogvatartottak rehabilitációját és a táborok felszámolását.

Hruscsov Washingtonba és Pekingbe utazott, hogy konkurenseinek eladja a szovjet trojka békés koegzisztencia-tézisét. Abban a tévhitben, hogy a kommunizmus néhány éven belül túlszárnyalja a szabad piacgazdaságot, Hruscsov ezt így magyarázta el Eisenhowern-ek: „Ha mi polgárainkat valahova el akarjuk szállítani, küldünk egy autóbuszt, melybe 50 vagy még több személy is befér. Maguknál pedig mindenki egyedül saját autóján megy a dolgára. Mármost logikus, hogy ekkora pazarlás tönkreteszi az államot!” Eisenhower, aki annyit értett a gazdaság működéséhez, mint beszédpartnere, el is hitte Hruscsov fejtegetéseit.

Moszkvában kiebrudalták a sztalinistákat a hatalomból, de a közép- és kelet-európai országokban még Sztalin „legjobb tanítványai” hatalmaskodtak. A párthierarchiában is ellenzékük támadt a sztalinistáknak. A nép pedig reménykedett, hogy Sztalin halálával a bolsevizmus napja is leáldozott.

A nyugat-lengyelországi Poznan városban 1956 nyarán sztrájk, majd felkelés tört ki. A sztálinisták a biztonsági szervezetükkel le tudták verni a felkelést, de a következő hetekben át kellett adni hatalmukat reformkommunista elvtársaiknak, akik csak abban különböztek az előbbiektől, hogy a sztálini időkben nem kompromittálták túl magukat, vagy a hatalmi harcban eddig ők húzták a rövidebbet, esetleg börtönbe kerültek.

A magyarországi KP reformistái, kik eddig a nemzetre kényszerített idegen rendszer kollaboránsai voltak a lengyelországi eseményekre szimpátiatüntetést terveztek, hogy pozícióikat megerősítsék a sztálinistákkal szemben. Nem gondoltak ők az ország szuverenitásának visszaállítására, vagy demokratikus reformokra. Csak egy kissé kevesebb erőszakkal gondolták fenntartani rendszerüket. A magyarság viszont mindenféle kommunizmust elvetett! A szegedi egyetemisták 10 pontban jegyezték fel követeléseiket a rendszer urainak, majd a budapesti műszaki egyetem diákjai 16 pontra egészítették ki követeléseiket: Demokratikus reformokat, szabad választásokat, többpártrendszert és a legfontosabbat, a szovjet hadsereg vonuljon ki Magyarországból! Október 23-án délután százezrek vonultak fel Budapest utcáin énekelték a Himnuszt, és forradalmi jelszavakat hangoztattak: „Demokráciát! Ruszkik haza!” Éjjelre nagy tömeg gyűlt össze a rádióstúdió környékén, hogy a nemzet követeléseit tegyék közzé a rádióban. Az épületet védelmére kirendelt ávósok mindinkább szorongatva érezték magukat és tüzet nyitottak a tüntetőkre. Futótűzként terjedt el a városban: az ávósok lőnek a népre! A lámpagyári fegyverműhelyben leállt a munka, teherautókra rakták az éppen legyártott fegyvereket és kivitték a tüntetőknek. Így kezdődött az 1956-os forradalom. Az államvédelmi hatóság megsegítésére kivezényelt honvédség és rendőrség a felkelők mellé állt. A felkelés tulajdonképpen, még az éj folyamán megdöntötte, illetve az Országház és az akadémia utcai pártközpontra szűkítette a kommunista rendszert intézményeivel, állambiztonsági szervezetével együtt. Reggelre virradóra megjelentek a szovjet hadsereg páncélosai Budapest utcáin és megszállták a stratégiailag fontos pontokat. Ezzel a forradalom szabadságharccá vált a megszállók és bérenceik ellen! Mikoján17 szovjet miniszterelnök helyettes és Szuszlov18 pártideológus Budapestre utaztak, hogy utat keressenek magyarországi elvtársaikkal a felkelés lecsillapítására. Kénytelenek voltak Nagy Imrét,19 a reformkommunisták doyenjét, elfogadni miniszterelnöknek, aki csak akkor vállalta el a megbízatást, ha az oroszok azonnal kivonulnak a fővárosból. A Vörös Hadsereg visszavonult támaszpontjaira, ezzel Budapest, ötnapi kemény harc után szabaddá lett.

A szabadságharc napjaiban a nép Magyarország-szerte elzavarta az oroszok embereit. Munkás- és katonatanácsokat választottak. Antikommunista, demokratikus testületeket, melyek átvették a közügyek intézését. Talán Nagy Imre is antikommunistává lett? Bár a felkelés első napjaiban vállalt vagy rákényszerített szerepvállalása zavaros és vitatott, az oroszok kivonulása után első hivatalos teendője mindenesetre a mindenkitől gyűlölt ÁVO feloszlatása volt. Kormányát a háború utáni pártok ismert politikusaiból állította össze és az új kormány élén, felmondta a Varsói Szerződést.

A brit és francia kormányok kihasználva a politikai tanácstalanságot, megszállták a Szuezi-csatornát, amit Egyiptom a nyáron államosított,20 Izrael hadserege ugyanakkor keletről tört előre a csatornáig. Amerikában épp javában folyt az elnökválasztási kampány. Eisenhower újra elnök akart lenni. Neki nagyon rosszkor jöttek ezek az előreláthatatlan konfliktusok, mert az amerikaiak tradicionálisan nem választanak olyan elnököt, aki az országot háborúba viszi. Előbb Edent -aki közben brit miniszterelnökké avanzsált- oly csúnyán lehordta, hogy utóbbi a telefonálás után sírógörcsöt kapott. Tito megnyugtatására -aki joggal tarthatott a magyarországi események megismétlődésétől saját rendszere ellen- táviratot küldött: „Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, -a Szovjetunió határain- amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.” Hruscsov és Malenkov21 még az éjjel Titóhoz repültek, hogy meggyőződjenek Eisenhower táviratáról, egyúttal kikérjék Tito beleegyezését a magyar felkelés leveréséhez. Tito nem csak jóváhagyását adta, még sürgette a szovjetek mielőbbi beavatkozását Magyarországon.

Ezután megindultak a szovjet páncélosok a magyar városok ellen, és leverték a szabadságharcot. Nagy Imre miniszterelnök így apellált az éteren a világhoz: „Ma hajnalban szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

A nyugati hírközegek pár napig írogattak az eseményekről. Washington pedig, újra átengedte Magyarországot a szovjetnek.
xx

A második világháború végével Perzsiából kivonultak a szovjet és angolszász megszállók. Évek teltek el, amíg Reza Sah57 a visszamaradt szovjet ágensekkel végleg leszámolt. Hogy a népet maga mellé állítsa, felosztotta a nagybirtokokat, köztük az egyház földbirtokait is a parasztok között. Hatalma konszolidálásához a Sah felépített egy titkosszolgálatot, amely saját személyére volt felesketve. Ha e titkosszolgálat eljárásai nem is voltak mindig legitimek és a rendszer sem volt a demokrácia példaképe, mégis, az összes iszlám országok között Perzsia állt politikailag legközelebb a nyugati világhoz.

Az olajforrások biztos jövedelmet biztosítottak Perzsiának, de az olajkészlet egyszer kimerül. A Sah az ország jövedelmét a hazai iparosításba, acélművekbe, vegyiparba fektette, Franciaországtól pedig négy atomerőművet rendelt. Megvásárolta Perzsia számára a Krupp Művek részvényeinek 25%-át, majd a világ elé terjesztette: az olaj értékesebb, mint hogy elégessük vagy elautózzuk! Bánjunk vele csínján, mert későbbi generációknak még szüksége lehet rá a vegyiparban. A legnagyobb „arcátlanságot” a regionális fejlesztési bank alapításával követte el. Azon kívül kényszeríttette az olajtársaságokat perzsiai részvényeik 75%-át a perzsa kisrészvényesek között áruba bocsátani.

Perzsiában sokaknak nem tetszett az élet szekularizálódása és nyugatizálódása. A belső ellenzéket a Sah idővel lecsendesíthette volna, de Perzsián túl a saját út politika bélyege, a szovjet és az angolszászok között nehezedett rendszerére. A legnegatívabban hatott hadserege, amely a térség legerősebb hadserege volt, sőt Amerika jelenlétét a Perzsa-öbölben is feleslegesnek vélte. Washingtonnak túl hatalmas lett a perzsa uralkodó, hogy mennie kellett.

A végső csapás, amely a Sah uralmának véget vetett, a nemzetközi hírközléstől, pontosabban a nyugati hírközegektől jött, melyek nem tűrhették ezen utolsó sikeres abszolutista uralkodót, és rendszerét a világ előtt állandóan diffamálták, még jobban szítva az elégedetlenséget Perzsiában. A zavargások 1979. januárra olyan fenyegetővé váltak, hogy a Sahnak menekülni kellett országából. A forradalmat már nem lehetett feltartóztatni. Khomeini Ajatolláh,58 aki 15 évet élt párizsi emigrációban, hazatért. Híveivel előbb forradalmi tanácsot, majd forradalmi kormányt szervezett, melynek céljául tűzte az isteni állam megteremtését. A forradalom első napjaiban forradalmi jog szerint elítélték és kivégezték a Sah bensőbb munkatársait. Ezután a Mulláh-k59 kezdték az államot az iszlám törvényei és szokásai szerint átformálni. A nőket újra kötelezték a fátyol viselésére és a társadalmat a korán törvényeinek betartására. Hogy az eddigi idegen befolyás ellensúlyozására vagy az új iránti elvárás miatt a márciusi választásokon a szavazók többsége a fundamentalistákra szavazott.60

A forradalmi zűrzavar alatt főleg marxista diákok megszállták Teheránban az amerikai nagykövetség épületét, túszul ejtették, és hónapokig fogva tartották a követség munkatársait. Ezzel nagyon is megszégyenítették Amerikát, de utoljára! Hogy Moszkva keze mennyire irányította az akciót, azt elhallgatják az érintettek.

A szovjetek, kihasználva az amerikai kormány tanácstalanságát, 1979 utolsó napjaiban „felszabadították” Afganisztánt a saját kormánya alól. A felszabadítás során meghalt Afganisztán miniszterelnöke, akit az oroszok saját bábjukkal helyettesítettek, az új ember aztán utólagosan kérte a szovjet felszabadítást. Az előző afgán kormány, melyet az oroszok eltávolítottak, már egy baloldali egypártrendszert képviselt. Emiatt több fegyveres ellenállócsoport is támadta. Ennek ellenére volt annyira afgán, hogy megtagadta szovjet csapatok bevetését a felkelők ellen.

Afganisztán megszállása egy lépéssel közelebb vitte Oroszországot az Indiai-óceánhoz. Mert épp a hiányzó kijárat a szabad tengerre okozza az eurázsiai sztyeppehatalmak vesztét! Oroszország már a 19. század végén elhatározta Afganisztán megszerzését, de Nagy-Britannia megelőzte és csapatokat küldött Afganisztánba. Az angolok erős ellenállásba ütköztek és le kellett mondaniuk a gyarmatosításról. Öt évvel bevonulásuk után békét kötöttek az afgánokkal, azzal az egyetlen feltétellel, hogy embereik élve hagyhassák el az országot! Ivánovicsék sem jártak több sikerrel, mint az angolok. Nem egy hadsereggel találták szembe magukat, de minden völgyben, minden domb mögött új gerillacsapatokba ütköztek. A felkelőket az amerikaiak bőven ellátták fegyverekkel, így egyenértékű ellenfélként dacolhattak ellenségeikkel. Tízévi háborúzás után a Vörös Hadsereg kénytelen volt feltétel nélkül kivonulni Afganisztánból. Feltétel nélkül! Emlékezz!

A Vörös Hadsereg kivonulásával még nem ért véget az afgán kaland a Szovjet Birodalom számára. Az afgánok sikere felrázta a szovjet iga alatt élő türk és mozlim népeket. A mudzsahedinek61 Csecsenföldig, majd az orosz nyelvhatárig szélesítették ki a háborút.

A perzsa puska hátrafelé sült el, ebben egyetértett mindkét szuperhatalom. Az új rezsim még inkább elvetette messiánisztikus politikájukat, mint a régi. Hát utat kerestek a mulláhk rendszerének megdöntésére.

Majdnem minden szomszédos állam között vannak területi viták. Irak és Irán a Satt-el-Arabon átvonuló határt vitatja, és néhány perzsa-öböli sziget hovatartozását. A szuperhatalmak felfegyverezték Irak inkább világi bath62 -rendszerét, számolva, hogy az agilis Szaddám Husszein63 Perzsiára ront és félreállítja a mulláhkat. A perzsák, hála bőséges olajtermelésüknek „up to date“64 bírták tartani fegyverzetüket. Az 1980 szeptemberében megindult háborúba mindkét fél a legkorszerűbb fegyverekkel indult. Az eredmény: számtalan halott és még több sebesült lett, de sikert egyik fél sem bírt kicsikarni. Nyolc éves vérengzés után mégis a józanész győzött és befejezték a háborút – döntetlenül.
xx

Mao halálával 1976 Kínában véget ért a kommunista gazdasági rend. A pártfunkcionáriusok nagy része belátta: ha Kína lépést akar tartani a nemzetek közötti versenyben, akkor át kell térnie a kor időszerű gazdasági rendszerére, a szabad piac rendszerére! Már Mao utolsó napjaiban a reformerek kerültek túlsúlyba a központi bizottságban. Halála után pár napra letartóztatták az özvegye körül csoportosult négyesbandát,65 és süllyesztőbe tették Mao magaválasztotta utódát Huá Kuo-fenget,66 Az alacsony növésű Teng Hsziao-ping67 lett a főnök.

Ebben az időben vizitelt egy afrikai hatalmasság Pekingben, aki segítséget kért, hogy megvalósíthassa Mao rendszerét hazájában. „Verje ki ezt a marhaságot a fejéből!”, tanácsolták néki a kínaiak, mert ők már pórul jártak a szocialista tervgazdálkodással, ezzel hazaküldték.

A parasztok visszakapták földjeiket, az iparosok és kereskedők saját üzletet nyithattak. A nagyüzemek egyelőre állami kézen maradtak. Természetesen a bankok, a vadkapitalizmus fundamentumai továbbra is az állam monopóliumai maradtak. Rövid időn belül szerény jólét mutatkozott Kínában. A viszonylagos gazdasági szabadság megváltoztatta a polgárok gondolatvilágát. Kína nem tartozik a nyugati kultúrkörbe, de a nyugat liberális korszelleme ide is behatolt. A 80-as évek végére a párthierarchiának ellenzéke formálódott, amely a politikai élet demokratizálódását követelte. Bátor fiatalok, közöttük sok főiskolás nap-nap után tüntetett országszerte és Peking központjában, a Tienanmen téren.68 Pekingben már százezer felett voltak, akik a politikai szabadságjogokért síkra szálltak. Plakátokon és faliújságokon fasisztának nevezték a vezetést. Igazából az új rezsim, szabad piacgazdasággal, de irányított politikai rendszerrel, közelebb áll a fasizmushoz, mint a bolsevizmushoz vagy a liberális demokráciához, még ha kommunistának vallja is magát! A politikusok könnyen megváltoztatták a gazdaság irányát, de hatalmon akartak maradni! Ezért tartották meg a politikai diktatúrát, fátylat borítva Mao kilengéseire, nem rakták az őt megillető helyre, ahogy az oroszok Sztálinnal tették. A dolog lényegében rejlik, hogy hosszabb időbe telik, amíg a szabad prosperáló gazdaság egy időszerűtlen politikai szisztémát magához idomít. Végül az időszerű mégis felülkerekedik az idejétmúlton. De meddig marad a liberális demokrácia időszerű? Ez már más kérdés!

Aztán 1989 őszén megmutatták Mao tanítványai, kik az urak a Tienanmen téren. Páncélosokkal hengereltették le a tüntetőket. Szemtanúk szerint 3600 halott maradt a Mennyei Béke Terén.

Ma negyven évre a szabadpiaci gazdaságra váltás után, Kína a kor legjobban fejlödő nemzete.
xx

Szovjet-Oroszországban is az öreg bolsevikok természetes kihalása után kezdődött a változás. Miután Brezsnyev,70 a Hruscsovot követően hosszú évekig hatalmon lévő pártfőnök 1982-ben meghalt, rövid egymásutánban, két másik aggastyán vette át hivatalát, akik hivatalballépésük után egy-egy évre elhaláloztak. Ezek után 1985-ben Gorbacsov71 lett a párt főtitkára. Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát,72 ami emberiesebb bolsevizmust kellett volna, hogy hozzon a rendszer megdöntése nélkül. Végül be kellett látnia, mint Nagy Imrének, vagy Dubcseknek, hogy a bolsevizmus megreformálhatatlan, mert a bolsevizmus magában hordozza az embertelenséget.

Három éves peresztrojka, illetve fél reform múltán, a Szovjet Birodalom méginkább stagnált, mint azelőtt. Főleg a gazdaság. A hetven éves szovjeturalom nem bírta polgárai életszínvonalát a harmadik világ színvonala fölé emelni. Pedig az orosz birodalom egymagában is a világ egyhatodát uralta, minden természeti kincsével és adottságával. Gazdasága mégsem bírt a nyugati civilizáció országaival versenyezni. Csak hadiiparának sikerült néhány kimagasló gyilokszerkezetet előállítania, de épp a haditechnika fejlődése ébresztette rá a szovjet vezetőköröket, a szovjet gazdaság reménytelen elmaradottságára. Amikor az amerikaiak próbálkozni kezdtek egy antirakéta-rakéta kifejlesztésével, ezzel már nem bírtak lépést tartani. Gorbacsov megpróbálta az amerikaiakat antirakéta-tervükről lebeszélni. Ez ügyben többször találkozott Reagan73 amerikai elnökkel. Reagan az emberi jogok érvényesítését követelte a Szovjet Birodalomban, így mindketten mellébeszéltek.

Az ukrajnai Csernobilban 1986ban egy áprilisi hét végen, különböző szerencsétlen balfogások következtében felrobbant egy atomreaktor. A katasztrófa több ezer halálos áldozatot szedett az elkövetkező időkben, több száz négyzetkilométer területet tett lakhatatlanná évekre. Gorbacsov ekkor döbbent rá: egyetlen szovjet vagy amerikai atombomba eme katasztrófa százszorosát idézné elő. Egy atomháború minden bizonnyal minden földi életet kioltana, amit egyetlen szerencsétlen melléfogás, vagy zavaros elme minden pillanatban előidézhetne. Feltehetőleg ezen felismerés után egyeztek meg Washingtonban, bizonyos atomtöltetű rakétáik visszavonásáról, majd Moszkvában aláírtak erről egy egyezményt. Ezután kivonták rakétáikat Európából és egymás felügyelete mellett, megsemmisítették őket.

Gorbacsov 1988 nyarán az ősszovjet párt 5000 delegátusát konferenciára hívta. Megnyitó beszédében biztatta a delegátusokat indítványai megvitatására. Utoljára 50 évvel ezelőtt ülésezett ez a kongresszus. Akkor persze nem volt helye a vitának, csak Sztálin terveit kellett egyhangúan megszavazni. A bolsevikok pártja, hatalomra jutása óta első ízben engedélyezte a vitát! Természetes, hogy a párton belül frakciók keletkeztek. Az egyik oldalon álltak a reformerek Jelcin,74 az egy évvel előbb kiebrudalt moszkvai párttitkár mellett. A reformok ellenzéke a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, Ligacsov75 körül csoportosult. Gorbacsov a mérleg közepét tartotta. A néhány bátor kivételével az elvtársak többsége óvatosan tendált. Nem lehet előre tudni, melyik oldal kerekedik felül, aztán majd: bumm-bumm, vagy szerencsésebb esetben Szibéria. Gorbacsov javaslataira nyugodtan lehetett bólogatni, úgysem tartalmaztak újat, csupán az eddigi gyakorlatot ratifikálta: a legfelsőbb pártfőnök, aki eddig is egyedül vitte a szót, ezen túl átveszi az államfői tisztséget is. Ezen kívül a helyi párttitkárok kapják meg a helyi hivatalok vezetését. Nahát elvtársak, a párt ugye gondoskodik az alsóbb káderekről! A kongresszus minden újítást elfogadott és Gorbacsovot a Szovjetunió államelnökévé választotta. Az új kurzus legitimálására, vagy a konzervatívoktól való félelem miatt, 1989. márciusra általános választásokat írtak ki. Ezeken a választásokon a mandátumokért több jelölt is indulhatott, igazi alternatív választási lehetőségekkel. A vita szabadsága mellett, a legfontosabb változás a szovjetrendszer történetében! Mert az eddigi választásokon csak a párttól előre kijelöltek listáját kellett az urnákba dobni, ha a szavazó nem akarta magát reakciós, ellenforradalmár vagy hasonló kártékony elemként leleplezni! Gorbacsov a legmagasabb állami és párthivatalban elég hatalmasnak gondolta magát a Szovjet Birodalmat saját meglátása szerint átformálni. Megtartani a kommunista párt vezető szerepét, de a nemzetgazdaságot a szabad piac törvényei szerint alakítani.

A választások előtt igazi választási harc alakult ki országszerte. Az 1989. márciusi népszavazás aztán győzelemre vitte a reformistákat. Jelcin választókörzetében a szavazatok 89% át nyerte el. Leningrádban és az ukrán Kijevben majdnem minden pártbürokrata kiesett, elvesztve hivatalát. Sok ismert ellenzéki, mint a száműzött atomfizikus Szaharov,76 jutott mandátumhoz. Az új képviselők már nem voltak a pártvezetés bábjai. Ők gondoskodtak aztán a reformok és egy plurális államgépezet megvalósításáról. A választásokat követő évben törölték az alkotmányból a kommunista párt egyeduralmi igényét, utat nyitva ezzel a többpártrendszernek.
xx

Az 1956-os felkeléssel a magyarság bizonyította, hogy a kommunizmust csírájában elveti. A felkelés leverése utáni évben az egész nemzet csodára várt: Moszkvai forradalomra, amely a bolsevizmust megdönti, vagy a szuperhatalmak közötti háborúra, melyben Amerika szétveri a Szovjet Birodalmat. A szputnyik-sokk után jött a rettenetes felismerés: Magyarország valószínű évtizedekre a Szovjet karmai között marad! Így kénytelen volt a Kádár-klikk78 féle gulyáskommunizmussal megelégedni. A nyolcvanas évek végén Moszkva maga cseréltette le régi lakáját, Kádárt, a fiatalabb és hajlékonyabb generációval. A fiatalok időben észlelték, hogy a szovjet csillag hullófélben van. Gyorsan eldugdosták apáik vörös zászlait a padlás mélyére és magyar szocialistákká vedlettek át, hallani sem akartak a kommunista pártról. Mások a vörös nyakkendő helyett, választékos kék-piros csíkos slipszet kötöttek nyakukba és a liberális demokrata pártban találtak otthonra. A szabadságharc kitörésének 33. évfordulóján, harangzúgás és a nép örömkönnyei közepette a népköztársaság Magyar Köztársasággá lett. Az 1990-es szabad választásokon az újonnan alakult polgári pártok a szavazatok 91% át kapták. Remények szerint egy nemzeti jobbközép koalíció került kormányra. A szocialisták -már nem kommunisták- 9%-al és melléjük szegődött liberálissá vedlett elvtársaik ellenzéket alkottak.

A jobbközép koalíció felhatalmazást nyert a nemzet döntő többségétől, a magyar jogállam restaurálására, az ország közel 1000 éves törvényei alapján és a nemzeti szuverenitás helyreállítására! Igaz, az új kormánynak óvatosan kellett munkához látnia, nehogy veszélybe hozza az elérteket. A Vörös Hadsereg még mindig az országban tartózkodott és a megszállók kivonulásáig nem igazán szabad Magyarország.

Az újonnan választottak már megválasztásuk előtt alkuba bocsátkoztak a kommunistákkal az úgynevezett „kerekasztal konferencián”. Az akkor még ellenzéki pártvezetők mentelmi jogot biztosítottak a diktatúra alatti törvénytelenségek elkövetőinek. Mert a kandidátusok többsége bármely színben is indult, a megszállóktól formált vezető réteg gyerekeiből, unokáiból került ki. Bármely pártra szavazott is a nép, a rendszerváltásból csak generációváltás – módszerváltás lett. Bár liberális köntösben sok-minden maradt a régiben

Az első választásoknál nem lehetett megakadályozni, hogy néhány ötvenhatos, antikommunista vagy nem kompromittált egyén is a parlamentbe jusson, akik nem kötöttek kompromisszumot és a megszállók hóhérait bíróság előtt akarták látni! Sebtiben megszületett az amnesztiatörvény, amit a képviselők többségben elfogadtak. Ezért az első megrovást maga Wiesenthal79 nácivadász küldte, de megnyugtatták. Mert az amnesztia csak a magyarokon elkövetett embertelenségekre vonatkozik. A „háborús bűntettek” természetesen továbbra is büntetendők maradtak! Wiesenthal úr pedig nem kukacoskodott tovább.

Ha már a kommunistákkal kompromisszumot kötöttek a neodemokraták, miért ne kötöttek volna a kapitalistákkal is? Még a választások előtt együtt utaztak szocialisták és polgáriak London Citybe, ahol megfogadták ama 20 milliárd dollár járadékainak további fizetését, amit a szuperbankárok, a kommunistáknak uzsorakamatra kölcsönöztek. Úgy okoskodtak az neodemokraták, hogy az államosított javak privatizációjából befolyt összeggel törleszthetik a külföldi adósságot. A kárpótlási törvény aztán kis borravalóval kezelte le a negyven évvel ezelőtt államosított javak volt tulajdonosait, majd elkótyavetyélte e javakat főleg multinacionális cégeknek. Remélve, hogy a multik majd fellendítik a gazdaságot. Ez a remény csak részben vált be. Néhány cég beköltözött az alacsony bérek miatt. Mások felvásárolták a konkurens üzemet és leállították. A munkanélküliekről gondoskodhatott az állam! Néhány vállalatot a titkárelvtárs, elnökelvtárs vagy hasonló belevaló kortársakból alakult egylet szerzett meg. Baj többek között, hogy ezek az elvtársak nem szaktudásuk, inkább pártbeli összeköttetéseik révén kapták pozícióikat. Így aztán úgy gazdálkodnak, mint eddig, ami már egyszer a tönk szélére juttatta az egész rendszert. De ezek az üzemek legalább magyar kézben maradtak! Most már csak remélni lehet, hogy az igazgató urakká avanzsált elvtársak előbb beletanulnak a mesterségbe, mint mielőtt végképp megbukunk. Mindnyájan! Ez a volt keleti blokk országainak nyavalyája. Ez hátráltatja gazdasági fejlődésüket, amíg a hazai vállalkozók meg nem tanulják a felelősségvállalást, de az érvényesülés taktikáját is. De mielőbb tanulják meg! Végül is a magyarok és szászok sem butábbak, mint az osztrákok vagy svábok!

A privatizációból befolyt pénz aztán elszivárgott valahová, mint a kommunisták felvett adóssága, hanem az eddigi adósság közben megduplázódott. Persze egy nemzeti kormány ügyészsége számon kérhetné hogyan jutottak a volt nomenklatura leszármazottai sokmilliárdos vagyonaikhoz. Nem csoda, hogy csak a nemzeti szótól is rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől.
xx

12. Új világrend.

A háború utáni konjunktúra a 20. század második felében, Amerika és a nyugat-európai népek aranykora volt. Európa kellemes jólétben élt Amerika védnöksége alatt. A háborúban tőlük legyőzött vagy „felszabadított” európaiak, kényelmesen alávetették magukat Washington gyámkodásának, delegálva a védelem és a jövő gondját a tengeren túlra. Annyira, hogy már az önvédelmi készség helyett a defetizmus regnál. A gazdasági boom és a győztesek praktikái mind több, nem az európai kulturális körből származó idegen fajú népeket hoztak az amúgy is túlnépesedett Európába. A bevándorlok, sőt leszármazottaik nagyobb hányada új proletariátust képez, mely igénytelenebb életkörülményekkel is beéri, mint az őshonos lakosság. A dinamika hiánya pedig a stagnáció! Így Európában is ugyanaz az identitásvesztés fenyeget, amiben Amerika szenved.1 Legelőbb ép a „győztes” Nagy-Britannia és Franciaország városait töltötték meg különböző színű, szőrű népekkel. Ma (2015) Németországot és Itáliát, nemsokára egész Európát lepik el idegen bevándorlók. Még be sem fejeződött Európa elidegenesítése, már terrorhullámokat produkálnak a bevándorlók másod, harmadgenerációs leszármazottai, a jövő polgárháborúi előjátékaként. Lehet mára Európa sorsa épp olyan bizonytalanná vált, mint az Egyesült Államoké?

Ma sem európai politológus, sem politikus, tulajdonképpen senki nem érzi magát hivatottnak Európa jövője végett szót emelni, pedig ideje lenne az új reneszánsz tervezésnek, mielőtt Amerika szétesik, vagy Oroszország Európára lesz utalva.

A szovjet veszély megszűntével Amerika Európa feletti gondoskodása és gyámsága feleslegessé vált. A NATO-ra, mely mindjobban a nemzetközi finánchatalom eszközévé válik bolygónk feletti hatalma megszerzésére sem, Európának sem, az Egyesült Államok népének nincs szüksége. Az Egyesült Államok száz éven belül szét fog esni faji és nemzetiségi konfliktusokon. Ezzel az a szupremácia, amit hatalmi körei ma korunk felett birtokolnak, szintén szertefoszlik. Akkora már a nemzetek java része átvette a nyugat technológiáját. A török népek ostromolni fogják Európa délkeleti határait, ugyanakkor az arabok majd délről fenyegetnek. Európa pedig nem építhet Amerika örökös gyámságára. Ezzel időben számolnia kell!
xx

Röviddel a Szovjet Birodalom összeomlása előtt Gorbacsov a közös európai házról beszélt. A bolsevizmus letűnését az orosz nép a nyugattal együtt kivívott győzelemnek tekinti a despotizmus felett. Már mi is a nyugati világhoz tartozunk, gondolták sokan Oroszországban. Végül is az átlag orosz Európa legkeletibb védősáncának tartja hazáját! Bár a történelem folyamán Oroszország túl messze, túl nagy, túl hatalmas volt, hogy a nyugathoz idomuljon. Európa pedig úgy tartott a saját fajú oroszoktól, mint minden más idegen fajú eurázsiai sztyeppehatalomtól.

A jelcini anarchikus átalakulás éveiben úgy tetszett Oroszország ezután soha nem vetekedhet az Egyesült Államokkal, de Putyin4 rendet teremtett. Fél liberális, fél nemzeti, -azaz az eljövendő világ rendszerét- valósította meg Oroszországban.

Európa nem ignorálhatja a ma még intakt Oroszországot, persze ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom sokfelől fenyegetett de legkevésbé Európától. Ezt az oroszok maguk is konstatálták. Próbálkoznak is jó viszonyt teremteni a nyugattal. Kivonultak a megszállt Baltikumból és közép-kelet Európából, akceptálják Ukrajna függetlenségét, de Elégedjünk meg ennyivel. Washington ne próbálkozzon Ukrajnát Oroszország ellen hangolni.

Ne vegyük Oroszország politikai vezetésétől zokon, hogy minden nehézség ellenére is, a múlt nagyság restaurálásával próbálkozik, hiszen minden kormány kötelessége nemzete javáról gondoskodni! Oroszország igyekszik is, mai történelmi fázisában partneri viszonyra más hatalmi csoportokkal. Ezt a tényt tartsa szem előtt a világpolitika és az amerikai szuperhatalom. Egyedüli szuperhatalom? Európa pedig ne tagadja meg támogatását, ha Oroszország ezt kívánná!

Csak remélhetjük, hogy mind Oroszország, mind Európa az együttműködés előnyeire eszmélnek, amely mindkét fél javát szolgálná. A konszenzus Oroszország számára támaszt és szövetségest jelentene nyugatról, Európa keleti határai veszélyeztetése pedig megszűnne, ameddig a keleti szláv népek az eurázsiai sztyeppét birtokukban tartják.
xx

A washingtoni háttérhatalom nem érzékelte micsoda Dzsinnt szabadított ki a perzsa lámpásból már a Perzsa Sah menesztésével, tovább feszíti a húrt az arab országok elleni agresszióval majd az Arab Tavasz kierőszakolásával. Végül az utolsó inkább világi, mint fundamentalista szíriai bath rendszer aláásásával. A „török nyár” szerencsére nem sikeredett, különben talán Törökországban is polgárháború dúlna.

Közben a demokráciát Arábiába exportálni sikertelen maradt. Khomeinivel, Szadámmal, Kadhafival, ha nem is voltak szuper demokraták, egy kis jóakarattal lehetett volna szót érteni. Annál inkább, hogy egymással is konkuráltak. Az arab tavasz megrendezése radikális anarchiákat juttatott hatalomra Arábiában,18 amelyeket talán már lehetetlen lesz megfékezni, és ha Arábia kiheverte a felszabadítási sokkot, majd terjeszkedni kíván Európa van a legközelebb! Annál inkább, hogy az iszlám ötödik hadoszlopa már ellepte városainkat. Radikalizálódott, fanatikus, másod, harmadgenerációs, Európában született, európai állampolgárságú fiatal mozlimok mind gyakoribb rendszerességgel gyilkolnak le tucatszám európai polgárokat, döntik anarchiába városainkat, teszik élhetetlenné lakóhelyeinket.

A két világháborút németek és angolszászok, azonos kulturális kör népei vívták Európa, illetve az angolszászok a világ feletti hegemónia megszerzéséért. A háború után a nyugati kulturális kör többi nemzetei, bármely oldalra kényszeríttette őket a történelem, inkább akceptálták az angolszászok plurális időszerű rendszerét, mint a tengelyhatalmak szigorú szocializmusát, vagy a totális szovjet diktatúrát. A szövetségesek győzelme után mind Európát, mind az itt éppen etablálódott amerikai hegemóniát, egyformán fenyegette a Szovjet Birodalom. A veszély elhárítására maguk a németek is a kisebb rosszat választották és alávetették magukat az angolszászok, illetve Amerika hegemóniájának. Ezzel az euró-atlanti hatalmi körön belül biztosítva volt a béke. De Arábiában két különböző kulturális kör áll szemben! Kétségtelen, hogy az angolszászok hadigépezete könnyen szétveri a reguláris arab hadseregeket. Viszont kilátástalan Arábiát úgy megbékíteni, mint annak idején Amerika világháborús ellenfeleit. A washingtoni fináncmogulok figyeljenek Algériára, ahol a felsőbbség évek óta nem bír úrrá lenni a gerillákon. Vagy Palesztinára, ahol az állig felfegyverzett megszállók sem bírják a palesztin bombamerényleteket megakadályozni! A háborúhoz tudvalevő egy szükséges: pénz! És az araboknak van pénzük! Ha az angolszászok nem hagynak fel rögvest Arábia terrorizálásával, akkor nemsokára véres fejjel kell Arábiából kivonulniuk, mint nemrég a Vörös Hadseregnek Afganisztánból. Annak pedig rettenetes következményei lesznek Európára, de főleg Oroszországra és Izraelre, ahol a mozlim népesség aránya napról napra nő! Egy ilyen dezaszter után lehetséges, hogy maga Amerika elnöke fogja megtagadni az engedelmességet! Maga fog vezényelni: Jobbraaa átt! Szuronyt szegezz! És szuronyhegyen szóratja ki a bankárkaszti háttérhatalmat, az utolsó száz évi véres háborúk haszonélvezőit Washingtonból.

A könyv megrendelhető: librikus@ógmail.com címen. Ára 1850Ft házhoz szállítva.